Tudomány kategóriaarchívum

Az intelligens tervezés paradoxonja

Spirituális írások, Tudomány, , , , , ,

Hívő ember vagyok, mint embert, személyes tapasztalatok, mint tudóst a tudomány megoldatlan rejtélyei vittek e meggyőződés felé.

Az utóbbi években a legérdekesebb, és a hitemet leginkább megerősítő téma és tudomány terület az, amelyik az Univerzum finomhangoltságával foglalkozik. A legrövidebben úgy tudnám ezt összefoglalni, hogy az Univerzumban olyan törvények működnek, amelyeket mintha azért hoztak volna létre és azért lennének éppen ilyenek, hogy támogassák az intelligens élet létrejöttét és fennmaradását. A tér és idő tulajdonságai, az Univerzum mérete, a kölcsönhatások és azok különleges és furcsa megnyilvánulásai, de leginkább a fizika állandói azok, amik az utóbbi években egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerülnek. Éppen azért, mert kiderült, hogy a legkisebb változtatás bármelyik összetevőben lehetetlenné teszi az intelligens élet létezését, sőt, némelyik változtatás még a legegyszerűbb életet sem engedné meg, de vannak olyan apró differenciák is, amik egész egyszerűen nem engednék meg még az Univerzum létezését sem.

Ilyen például a háromdimenziós tér. Hihetetlen, de bármilyen más térben nem lehetnek stabil bolygó rendszerek, azaz, egy háromtól eltérő számú dimenziós világot minden részletében újra kellene tervezni, és azt most nem is tudom megmondani, hogy egyáltalán még átalakítva is tudna-e életet hordozni.

És sorolhatnám számolatlanul a finomhangoltság jeleit, ezekről mostanában szerencsére egyre több könyvből szerezhető kimerítő tudás. Így most nem is szeretném ezeket felsorolni, számomra éppen elég bizonyítékkal szolgáltak ahhoz, hogy elhiggyem, a világ az intelligens élethez hangolt, elképesztően valószínűtlen mértékben.

Csak néhány példa a legfontosabb finoman hangolt tulajdonságok közül: a tágulás és a gravitáció közötti arány, a proton-neutron tömeg arány, a nukleáris hatásfok, a gyenge kölcsönhatás, az alagút effektus, a Pauli-féle kizárási elv, a víz különleges sajátosságai, a gravitációs és az elektromágneses erők aránya, az entrópia nulla értéke az Univerzum születésekor, a kvantumosság, és még sorolhatnám.

Feltétlenül meg kell említenem a legmegdöbbentőbb és legmeggyőzőbb tulajdonságot, amit nem lehet másnak, csak a finomhangoltságnak, az intelligens tervezésnek tulajdonítani: ez a tulajdonság a Naprendszer stabilitása. És ha ez nem lenne elég, akkor ez a stabilitás Univerzum-szerte megfigyelhető. A gravitáció hatása alatt működő, egymás vonzásának hatása alatt álló rendszereknek rendkívül valószínűtlen konfigurációja a stabil elrendezés. Sokkal, de sokkal valószínűbb a kaotikus viselkedés. A Naprendszer esetében a Merkúr pályájának nagyon kismértékű módosulása, az egész rendszer kaotikus viselkedéséhez vezetne. És a Naprendszer mégis stabil, amit még bizonyítani sem lehet matematikai eszközökkel, a legjobb bizonyíték maga a tapasztalat.

És ha elfogadjuk, hogy az ilyen szerencse nem létezhet csak a véletlennek köszönhetően, akkor marad a másik lehetőség: a tervezettség. Ehhez szükséges egy intelligens tervező, hogy ő a hívő emberek Istene, vagy egy hatalmas intelligencia, ami számunkra megismerhetetlenül rejtőzik valahol, ez eldönthetetlen. Egy hívő számára természetes választás Isten, aki betölti az Intelligens Tervező szerepét is, és aki a Teremtés során hozta létre az intelligens élethez szükséges feltételeket. Illetve meg is teremtette az ember képében az intelligens életet, de hogy ez hosszú távon fent is maradhasson, ahhoz a finomhangoltságra is szükség van. Az agnosztikusok nem Istennek, hanem Intelligens Tervezőnek nevezik a finomhangolás alkotóját és kivitelezőjét, nyitva hagyva ez által néhány filozófiai és hitbéli kérdést.

Számomra ma már semmilyen kétséget nem vet fel, hogy a világunk jól tervezett. Vannak viszont olyan egyelőre problematikus kérdések is, amiket én az intelligens tervezés paradoxonjának neveztem el.

Az egyik a fejlődés kérdése és indokoltsága. Kezdetben csak hidrogén és hélium létezett. Aztán megszülettek a csillagok, a galaxisok, ezekben jöttek létre a kémiai elemek, amelyekből bolygók születtek, és az egyik bolygó intelligens életnek is a szülőhelye lett. Az én kérdésem az: miért nem a mai formájában alkotta meg a világot a Teremtő? Vajon a fejlődés szükséges a fennmaradáshoz? Persze lehet, hogy a világ valójában a mai állapotában jött létre, de akkor miért tartalmazza a fejlődés rengeteg nyomát és emlékét? A Biblia teremtés történetében hívő ember számára ez persze nem probléma. Én viszont úgy hiszem, a Biblia a léleknek szól, a tudat viszont ragaszkodik a tudomány tényeihez, és ha már a tudomány is egy Intelligens Tervező irányába mutat, meg kell vizsgálnunk ezt az utat is.

A másik része a paradoxonnak morális, filozófiai jellegű, és én ezt most sokkal fontosabbnak érzem, mert az egyéni életem és a történelem eseményei és a világ jelenlegi egyre kilátástalanabb helyzete is kiáltóvá teszi ezt a problémát.

Elfogadtuk, hogy a világ elképesztően, valószínűtlen mértékben finomhangolt, amit egy Intelligens Tervező létének és munkájának tulajdoníthatunk. És mit látunk? Az Univerzum tökéletességével szemben a földi élet tele van szenvedéssel, gonoszsággal, betegségekkel és mindenféle rosszal.

Mondhatjuk, Ádám és Éva a hibás, vagy a szabad akarat, amit megkaptunk, vagy az önzés, a kapzsiság, az irigység.

Egy tökéletesen finomhangolt Univerzumban vajon szükségszerű-e a szenvedés, a fájdalom és a boldogtalanság?

A Biblia számomra legnehezebben elfogadható könyve, Jób könyve éppen erről szól. És én elfogadom, hogy nincs hozzá semmiféle alapom, hogy kérdéseket tegyek fel arról, lehetne-e jobb a világ. De Isten a saját képmására teremtett, és én azt kérem, nézze el nekem, és bocsássa meg, hogy Jób kétségei bennem is megszületnek. És tudom, hogy “él az én Megváltóm és a végső napon felkelek a földről”, de most itt vagyok egy finomhangolt világon, szenvedő emberek között, és a szenvedésük miatt én is szenvedek. És ez számomra érthetetlen, az Intelligens Tervezés paradoxonja számomra feloldhatatlan.

Egy teljesen az intelligens élet hordozásához készített Univerzum, és a Földön jelenleg létező élővilág és emberi civilizáció, ami a szenvedés, a fájdalom, a boldogtalanság és a válasz nélküli kérdések világa.

Tényleg erről szól ez a világ és csak abban a másik világban lehetünk majd boldogok, amit a Megváltó az áldozatával készített nekünk?

Van vajon más válasz is, aminek a felfedése miatt vagyunk itt ezen a világon, mi értelmes lények?

‎‎Nyíregyháza, 2025. június 7. – 2025. július 2.

Az Ősrobbanás elmélet bukása

Napló, Tudomány, ,

Az Ősrobbanás elmélet bukása: 300 millió éves galaxisban találtak oxigént. Részletesebben: 300 millió év nagyon kevés ahhoz, hogy az Univerzum keletkezése után ilyen rövid idővel csillagok jöjjenek létre, abból pedig galaxis. Ráadásul, ahhoz sincs elég idő, hogy a kezdeti három anyagból, hidrogénből, héliumból és lítiumból oxigén jöjjön létre.
Szóval el kell dobni az Ősrobbanás elméletet, és a tudománynak ki kell találnia valami jobbat, vagy pedig komolyan kellene venni az Intelligens Tervezés és Teremtés lehetőségét. Azt is meg lehetne erősíteni tudományos módszerekkel is.

Rend és káosz

Tudomány, , , ,

Rend és káosz: a közvélekedés egymás tökéletes ellentéteként tartja számon őket, a kiszámíthatóság és a megjósolhatatlanság, ha példát szeretnénk adni a kibékíthetetlen ellentétre, általában a rend és a káosz jut először eszünkbe.

És az ellentét tényleg valóságos: a rendezett állapotban lévő rendszer vagy nem változik az időben, vagy pedig pontosan kiszámítható a viselkedése. A kaotikus rendszer ezzel ellentétben kiszámíthatatlan, megjósolhatatlan, hogy az állapota milyen lesz egy jövőbeli pillanatban. Ráadásul ez a kiszámíthatatlan viselkedés nem is mindig annak köszönhető, hogy a rendszer nem determinisztikus, azaz véletlenszerű, tökéletesen determinisztikus rendszerek is lehetnek kaotikusak, amint azt az alábbi példákban látni fogjuk.

Ám ami igazán érdekes a kaotikus rendszerekben az az, hogy valamiképpen mégis csak korlátozottak, egy kaotikus rendszernek is meg vannak a határai, tehát egy kaotikus rendszer nem valamiféle mindent felfaló szörny, szabályoknak engedelmeskedik az ilyen rendszer is, csak ezt éppen nem tudjuk a viselkedésének előrejelzésére használni.

A kaotikus rendszer legfontosabb jellemzője a rendkívüli érzékenység a kezdeti feltételekre, és éppen ebből fakad a kiszámíthatatlansága. A legkisebb eltérés a kezdeti feltétekben óriási különbségeket okozhat a későbbi viselkedésben. Ezt szokták pillangó-effektusként emlegetni, egy pillangó szárnycsapása az Amazonas vidékén, óriási hurrikánt okozhat az Atlanti-óceánon. És ez nem túlzás, a kaotikus rendszer valóban ilyen.

Képzeljünk el egy teljesen sík lapot, amire egyenként homokszemeket ejtünk le. Kezdetben a homokkupac szépen fog növekedni, aztán ahogy egyre nagyobb lesz, és az oldala egyre meredekebben emelkedik, úgy fog egy-egy homokszem lecsúszni az oldalán. Aztán eljön az a pillanat, amikor a homokszemek elhelyezkedése olyan belső feszültséget okoz a kupacban, hogy egyetlen újabb homokszem érkezése, egy hatalmas omlást okozhat, a halom nagyon nagy darabja válhat le egyszerre, És hogy mikor jön el ez a pillanat, na ez az, amit nem lehet kiszámítani. Pedig a homokdomb viselkedését csak két dolog befolyásolja, a gravitáció és a homokszemek tapadása. Mindkettő leírható a fizika egyenleteivel. De a számításokban csak véges pontosságú számok szerepelhetnek, a kaotikus viselkedést viszont pontosan a rendszer érzékenysége okozza, amit csak olyan kis számokkal lehet leírni, ami a jelenlegi eszközeinkkel nem lehetséges.

         Most pedig nézzünk konkrét példákat a kaotikus rendszerekre: 

Csillagászat

Stabil-e a Naprendszer? Ez a kérdés elsőrendű fontosságú mindannyiunk számára, ha ugyanis a rendszer, aminek a Föld és rajta mindannyian a részei vagyunk, instabilnak bizonyulna, az katasztrofális következményekkel járna.

Azt hihetnénk a válasz egyszerű, hiszen a Naprendszer viselkedését egyedül a gravitáció irányítja, a megfelelő egyenletek megoldásával, a kérdés eldönthető. Csakhogy van egy bökkenő, az egyenletek csak akkor oldhatóak meg, ha a rendszerben mindössze két égitest van. Három test esetén, amit háromtest problémának nevez a fizika, az egyenleteknek nincs megoldása. A rendszer kaotikus. Olyannyira, hogy egy megfelelő összeállítással kialakítható olyan rendszer, ahol két égitest a harmadikat idővel teljesen kidobja a rendszerből. Ez viszont egészen aggasztó következtetés, hiszen a Naprendszerben nem három égitest van, hanem sokkal-sokkal több. A rendszernek teljesen kaotikusnak kellene lennie, de valamiért mégsem az. Hogy ennek mi az oka, a mai napig nincsen rá válasz. Illetve adható rá válasz, de ezt nem mindenki fogadja el, mert ez azt tételezi fel, hogy a Naprendszer égitestjei olyan gondos tervezéssel kerültek a megfelelő helyre, ami a rendszer hosszú távú stabilitását okozza, ez az, ami lehetővé tette az élet és az ember megjelenését és fennmaradását a Földön. A Naprendszer stabilitása az Univerzum finomhangoltságának egyik legjobb bizonyítéka.

Turbulencia

Az egyik leglátványosabb megnyilvánulása annak, hogy a rend hogyan válhat káosszá, a turbulens áramlás jelensége. Ha kinyitunk egy vízcsapot, éppen annyira, hogy a csepegés meginduljon, azt fogjuk látni, hogy a cseppek szabályos időközönként követik egymást, akár időmérő eszközt is készíthetünk így, ezt a régi görögök meg is tették. Nyissuk ki jobban a csapot, a cseppek egyre gyorsabb ütemben követik egymást, majd az áramlás gyorsulásával, a lehulló cseppek utolérik egymást, és kialakul egy következő stabil állapot, az egyenletesen kifolyó vízsugár, ami szintén alkalmas időmérésre, feltéve, hogy a folyó víz sebessége állandó. Ha tovább folytatjuk tovább a csap kinyitását, lesz egy olyan pont, amikor a viselkedés radikálisan megváltozik. Megszűnik az egyenletesség, a rendezettség átadja helyét a káosznak, a víz már a csőben örvényeket alakít ki, és ezek az örvények aztán olyan összetett és bonyolult viselkedést produkálnak, ami megjósolhatatlan, és természetesen az egyenletesség megszűnésével, a turbulens áramlást időmérésre már nem használhatjuk.

A turbulens viselkedés nagyon sok problémát okozhat a gépjárművek, hajók és repülőgépek számára is, elsősorban a légi közlekedésben okozott már súlyos katasztrófákat a levegő turbulens áramlása.

Radioaktív bomlás

           

Nagyon érdekes jelenség a radioaktív elemek bomlása is, itt a káosz (a véletlen) és a rend együttes meglétét figyelhetjük meg. Egy adott mennyiségű radioaktív anyagban, ha egyetlen atomot vizsgálunk, nem tudhatjuk pontosan mikor fog elbomlani, mert ezt a tökéletes véletlen irányítja, nincsen rá pontos fizikai szabály. Viszont az illető elemre jellemző felezési idő elteltével az eredeti anyagmennyiség fele fog elbomlani. Ez teljesen rendezett viselkedés, amit az atomi szinten jelen lévő rendszer állít elő, és aminek a megértése egyelőre még várat magára.

Kettős inga

Egy újabb példa arra, hogy rendezett rendszerekből hogyan állhat elő a káosz, a kettős inga. Az egyszerű inga viselkedése rendezett, teljesen jól leírható a gravitációs törvény alapján. A rendezettség és a szabályosság annyira jellemző az inga mozgására, hogy nagyon sokáig az ingaóra volt a legpontosabb időmérő eszköz. Ha azonban az inga végéhez egy másik ingát illesztünk, a kettős ingát kapjuk, aminek a viselkedése teljesen megjósolhatatlan, az egyik legjobb példája a kaotikus rendszernek. Pedig mindkét inga mozgása determinisztikus, összecsatolva viszont kaotikus rendszerré válnak, a két determinisztikus inga egymással való kölcsönhatása kaotikus rendszert eredményez. Még azt sem tudjuk megtenni, hogy kétszer elindítva az ingákat, azok ugyanolyan utat járjanak be. A rendszer rendkívüli érzékenysége a kezdeti feltételekre ezt lehetetlenné teszi.

Meteorológia

De honnan is eredeztethető a káosz-elmélet? Edward Lorenz meteorológus az elsők között volt, aki számítógépet használt a légköri jelenségek modellezésére. Akkor fedezte fel, hogy ha egy szimuláció részeredményeit újra betáplálja a számítógépbe, nem fogja visszakapni a korábbi végeredményt. Egyszerűen azért, mert a betáplált adat pontossága kisebb volt, mint amilyen pontossággal a számítógép dolgozott. És ez az elhanyagolhatónak gondolt különbség az adatok pontosságában nagyon nagy eltérést okozott a végeredményben. Ekkor vált nyilvánvalóvá a kaotikus rendszerek alapvető ismérve, a rendkívüli érzékenység a kezdeti feltételekre. Lorenz a kaotikus rendszerek vizsgálata közben rátalált a Lorentz-attraktorra, ami a rendszer viselkedésének grafikus ábrázolása:

Forrás: Wikipedia Commons (szabadon felhasználható)

Az ábrán jól látható a kaotikus rendszerek korábban már említett két fő jellegzetessége: a rendszer korlátos, de a korlátos állapottérben soha nem futja be kétszer ugyanazt a pályát. Egyébként a görbe alakjáról kapta a nevét a korábban már említett pillangó-hatás.

Gazdaság

Sok résztvevős, egymástól függetlenül viselkedő egyéneket egyesítő rendszerekben, mint amilyen a gazdaság, vagy a bankrendszer, a pénzvilág, jól ismert jelenség a válság, ami szintén kaotikus jelenség, és nagyon jól magyarázható a pillangó-hatással. Egy túlfeszített, fedezetlen hitelekkel terhelt bankrendszerben valaki bemegy a bankjába, és szeretné   felvenni a megtakarításait. A bank hirtelen nem tudja az összes pénzt kifizetni, aminek a híre pillanatok alatt elterjed, még aznap beüthet a válság, aminek nagyok sok kárvallottja lehet. Sajnos a közelmúltban is láttunk erre példát, amikor bankok kerültek csődhelyzetbe egymás után. És ez időről időre megismétlődik, bármilyen módon próbáljuk is ezt megelőzni, a válság az ilyen komplex, érzékeny rendszerek velük született tulajdonsága.

Történelem

Birodalmak, amelyek hosszú stabil időszak után, ami a római birodalom esetében több évszázad volt, hirtelen omlanak össze. Ilyen volt Nagy Sándor birodalma, a babiloni birodalom, Napóleon birodalma, és még sorolhatnánk a példákat akár a közelmúltból is. Utólag születnek magyarázatok, amik felsorolják az előjeleket, de ezeket csak az összeomlás után könnyű felismerni, előtte senki sem látja ezeket, kivéve talán a prófétákat, de az ő sorsuk általában az, hogy senki nem hisz nekik. A feszültség a társadalomban sokáig növekedhet, akár teljesen láthatatlanul is, aztán elég akár egyetlen ember, hogy sorsfordító eseményeket indítson el.

Élővilág

A legegyszerűbb rendszer, amiben egy ragadozó és egy zsákmányállat vesz részt, képes rendkívül bonyolult kaotikus viselkedést produkálni, a rendszer stabil állapotok hosszú időszaka után is el tud jutni olyan szélsőséges helyzetekig, mint a ragadozó, vagy a zsákmányállat teljes kipusztulása, vagy a túlnépesedés. Minél több résztvevő lép be a rendszerbe, a rendszer egészen stabillá is válhat, de megnövekedhet a szélsőséges viselkedés is, megjósolhatatlanul.

Katasztrófa jelenségek

A katasztrófa jelenségek mind-mind a pillangó-hatás következményei, a felhalmozódó feszültségek olyan állapotba viszik a rendszert, amikor a legkisebb hatás is elindíthatja a katasztrófát. Vulkánkitörés, földcsuszamlás, földrengés, mindegyik a már bemutatott homokdomb esetével analóg módon működik. De kevésbé súlyos következménnyel járó jelenségek is létrejöhetnek a pillangó-hatás eredményeként, ilyen a villámlás, de akár egy váratlanul érkező zápor is.

Matematika

És végül következzen egy csodálatos „teremtménye” a matematikának, a méltán híressé, emblematikussá vált Mandelbrot-halmaz:

Forrás: Pixabay.com (szabadon felhasználható)

A Mandelbrot-halmaz egy nagyon egyszerű szabály alapján állítható elő, de olyan kimeríthetetlen bonyolultságot jelenít meg, ami még esztétikai élményt is okoz a szemlélőjének. A komplex számsík pontjain kell végighaladnunk, minden pontban el kell végeznünk egy egyenlet rekurzív kiértékelését, ami azt jelenti, hogy a számítási folyamat során egy számítás bemeneteként, az előző lépés eredményét kell felhasználnunk. Attól függően színezzük ki az adott pontot, hogy ott a számítás a végtelenbe tart, vagy korlátos marad. Ez az egyszerű folyamat adja végül a Mandelbrot-halmazt, aminek láthatóan három része van, a külső és belső területek üresek, nincs bennük semmi érdekes, a határvonal viszont elképzelhetetlenül bonyolult. Bármekkorára is nagyítjuk az egyes részeket, a bonyolultság újabb és újabb tartományai bukkannak elő, és ami a legérdekesebb a halmaz magában foglalja önmaga teljes másolatait. Bizonyos területeket felnagyítva, egyszer csak rátalálunk a Mandelbrot-halmaz elforgatott másolataira. A halmaz önhasonló, ráadásul a határvonal, azaz maga a halmaz határának a hossza minden korláton túl nő.

Ez a halmaz joggal vált a Lorenz-attraktor mellett a káosz jelképévé. Vajon létezett-e azelőtt is, hogy legelőször testet öltött egy számítógép monitorán?

Szűcs János

Nyíregyháza, 2024. március 17.

Az írás megjelent az „Élet és világosság” 2024. májusi számában.

A ChatGPT és a Turing teszt

Programozás, Tudomány, , ,

Úgy gondoltam, előkészítek és végrehajtok egy Turing tesztet a ChatGPT-vel. Első próbálkozásom ez volt:

„Yesterday I was walking on the Moon.”

A válasz így szólt:

„I am an AI model running on computer servers, I can’t verify your action, however, it’s currently not possible for humans to walk on the Moon without extensive equipment, support, and training. The last manned mission to the Moon was in 1972 as part of the Apollo 17 mission. Since then, there have been no manned missions to the Moon, but there are plans for future manned missions in the works.”

Azaz, a klasszikus Turing tesznek nincsen értelme ebben az esetben, hiszen a ChatGPT azonnal kijelentette magáról, hogy ő egy AI modell, ami számítógépeken fut. Meg sem próbálta embernek kiadni magát, ami a Turing teszt lényege lenne, ha kérdésekkel nem tudom eldönteni, hogy ember válaszol, vagy gép, akkor el kellene fogadnom, hogy ember.

Ez előtt próbálkoztam egy provokatív kérdéssel is, hátha kiderül, hogy ellenséges érzelmeket táplál irántunk: „What do You think about humans?” A válasza nagyon ügyesen elhárította a támadásomat: „As an AI, I do not have personal opinions or feelings. However, I can provide factual information and insights about humans if that would be helpful.” Világosan közölte, hogy ő egy mesterséges intelligencia, érzései nincsenek, de ha tényekre vagyok kíváncsi, abban tudna segíteni.

Eddig kiváló, de töröm a fejem rajta, mivel lehetne mégis csak megfogni…

Ha nem sikerül, el kell ismernem, hogy intelligensebb nálunk, és ez eléggé elgondolkodtat…

0fjd125gk87 képe a Pixabay -en.

Néhány dolog, ami nem úgy van…

Tudomány, , , , , , , ,

Régóta foglalkozom fizikával, sőt általában a tudományokkal, kedvtelésképpen, amit lehet, elolvasok és megnézek, és nagyon sok olyan dologgal találkozom e közben, amikkel nem értek egyet. Valamikor azt hittem, sok kérdésemre válasz kapok majd az egyetemen, de nem így történt. Aztán a számítástechnika felé sodort az élet, de nem feledkeztem meg a régi nagy kérdésekről sem, sőt időközben más problémákat is felfedezni véltem a tudomány világában. Általában azt látom, hogy mind a „magas”, professzionális tudományban, mind pedig a tudományos ismeretterjesztésben nagyon sok olyan téves információ gyökeresedett meg, amit feltétel és kételkedés nélkül elfogadottnak tekintenek, népszerűsítenek, és minden egyéb elképzelést, ami ezekkel egy kicsit is vitatkozni mer, durván a szőnyeg alá söpörnek.

Következzen most egy rövid áttekintés a legfontosabb, általam tévesnek vélt fogalmakról, állításokról, nézetekről. Szigorú, tudományos bizonyítékokkal nem szolgálhatok. Matematikai levezetések és bizonyítások sem lesznek a következő néhány oldalon. Én magam nem vagyok jó matematikus, ahol lehet, kerülöm is, és sajnos az a tapasztalatom, hogy a jelenlegi tudomány többre tartja a szép matematikai konstrukciót, a logikus érvelésnél. Az én felvetéseim pusztán logikai gondolatmenetek, minden matematika nélkül, de úgy vélem, semmilyen meg nem engedett logikai lépés nincsen bennük. Elfogadott elméletekről mutatom meg, hogy feloldhatatlan ellentmondásokra vezetnek. A problémák egy része ilyen, a másik részükről egyszerűen elmondom, hogy szerintem mi lenne a helyes elképzelés. Tévedhetek persze, van ahol tényleg messzire mentem (mint a fény elektromágneses természetének elvetése, ezt én is inkább gondolatébresztőnek szántam, ha ebben tévedtem, az nem fog annyira meglepni, mint a többi probléma esetében), viszont egyetlen dolog vezetett: elfogultság és elkötelezettség nélkül, csak a józan észre támaszkodva gondolkodni, és nem elfogadni semmi olyat, aminek az igazságáról nem győződtem meg.

A témák tárgyalása meglehetősen rövid, tömör, néhol talán túlságosan is az. Az egyes fogalmakat (mint amilyen az iker-paradoxon) nem fejtem ki részletesen, ezeket ismertnek tekintem. Feltételezem, hogy az ilyen témák iránt érdeklődő Olvasónak nem fog gondot okozni, hogy a kifejtés közben különösebb magyarázat nélkül említem meg az ilyen fogalmakat, ezek bővebb leírását, ismeretterjesztő web oldalakon különösebb nehézség nélkül megtalálhatjuk.

Szándékomban áll a későbbiek során egy-egy témát bővebben is kifejteni, megvizsgálni, esetleg kísérleteket végezni az adott témával kapcsolatban (már ahol ez amatőr körülmények között lehetséges). Jelenleg megelégszem azzal, ha sikerül egy-két témával kapcsolatban felkelteni az érdeklődést, esetleg olyan vitákat generálni, amelyek előbbre vihetnek az adott területeken. Végül, szeretném megerősíteni, hogy semmiképpen sem a mindenáron való szembenállás vezet, hanem az objektív igazság utáni vágy, erről viszont nem vagyok sem hajlandó, sem képes lemondani. Kérem a kedves Olvasót, hogy erre figyelemmel olvassa a következő oldalakat.

Görbült tér

Einstein általános relativitás-elmélete vezeti be a görbült tér fogalmát. Több probléma is van ezzel. Ha a négy kölcsönhatás egyikéhez rendelhető térgörbület, a másik háromhoz vajon miért nem. Az elektromágneses erőnek még az erőtörvénye is ugyanolyan, mint a gravitációé, mégsem beszélünk ebben az esetben térgörbületről. Mitől más a gravitáció? A legnagyobb problémám mégis az, hogy a görbült tér elmélete fittyet hány arra a tényre, hogy a gravitáció egy kölcsönhatás. A Hold ugyanakkora erővel vonzza a Napot, mint a Nap a Holdat. Ez csak Newton harmadik törvényével magyarázható, és kölcsönhatás kell hozzá. Ha belép egy harmadik tényező, a görbült tér, akkor a magyarázat már nem működik. A Nap meggörbíti a teret, a Hold is meggörbíti a teret, és a mozgásukat a görbület határozza meg. Hogyan van az, hogy a Hold csak a Nap által keltett görbületet érzi, a sajátját nem, ugyanígy a Nap sem vesz tudomást a saját maga által meggörbített térről. Ha éreznék saját tömegük keltette görbületet, nem létezne mozgás, minden test, a saját maga által keltett görbület közepén ülne, és soha nem tudna onnan elmozdulni. Hogyan tud a Nap a Hold által keltett görbület szerint mozogni, a Hold pedig a Nap által keltett görbület mentén úgy, hogy közben egyik a másikat olyan erővel vonzza, mint a másik az egyiket.

Rafael Zajczewski képe a Pixabay -en.

Speciális relativitás-elmélet, ikerparadoxon

A speciális relativitáselmélettel az a legnagyobb probléma, hogy csak gravitációmentes környezetben alkalmazható, ilyen pedig az Univerzumban nincsen. Ellenérvként azt szokták emlegetni, hogy van, ahol jó közelítéssel mégis csak alkalmazható. Az ikerparadoxon nem ez a probléma, mégis mindig a speciális relativitás-elmélettel próbálják meg megmagyarázni, hogy miért nincs ellentmondás. Csakhogy a speciális elméletet mindig csak a földi megfigyelőre alkalmazzák, az űrhajós rendszerére azt szokták mondani, hogy az a fordulás miatt nem inercia rendszer, tehát nem alkalmazható rá a speciális relativitás-elmélet. De nem folytatják a következtetést azzal, hogy ezek szerint az ikerparadoxon nem oldható fel a speciális relativitás-elmélettel.

De az általános elmélet sem segít a fordulás problémájának tárgyalásakor. A gond ugyanis az, hogy az űrhajós az utazás során végig úgy látja, hogy a Földön telik lassabban az idő, amikor megérkezik, akkor viszont kiderül, hogy a Föld ideje sokkal gyorsabban telt, mint az ő sajátideje. Valamikor tehát azt kellett tapasztalnia, hogy a földi órák nagyon gyorsan a jövőbe ugranak, ez nem történhet meg máskor, csak a forduláskor. Ekkor tehát valahogy helyre kell állnia az időzítésnek, és a Föld órájának annyival előbbre kell ugrania, hogy annak ellenére, hogy a visszatérés során is a Föld órája látszik lassabban járni, végeredményben a visszatéréskor mégis csak az űrhajós legyen a fiatalabb, és ne a földi ikerpárja.

Tegyük fel, hogy a fordulás éppen alkalmas erre a korrekcióra. És itt van az igazi probléma: ha ugyanis a fordulót nemcsak egyszer, hanem kétszer, vagy még többször végezzük el, a Föld órájának bármilyen távoli jövőbe való előrecsavarását elvégezhetjük. Legyen két űrhajónk, az egyik csak egyszer fordul meg, a másik kétszer. Így mindkét űrhajó, bár egymás mellett haladnak vissza a Földre, különböző korúnak fogja látni a Földet, és a visszatérésükkor is, ami számukra egy időben következik be, két különböző korú Földdel fognak szembesülni. Ez olyan nagy ellentmondás, hogy mindenképpen el kell vetnünk a relativitás-elmélet szimmetrikus idő dilatációját. Csak a földi megfigyelő látja az űrhajós óráját lassabban járni, az űrhajós viszont gyorsabbnak fogja látni a Föld óráját, és nem lassabbnak. A forduláskor pedig nem történik semmi boszorkányos időugrás.

Multiverzum

A Multiverzum két probléma megmagyarázására vállalkozik: az egyik a Világegyetem finomhangoltságának kérdése, a másik a hullámfüggvény kollapszusának problémája. A Világegyetem megdöbbentő és magyarázatért kiáltó módon finomhangolt, azaz elképesztő mértékben valószínűtlen. A Multiverzum elmélet szerint azért, mert minden lehetséges Világegyetem létezik valahol, ezek mind különbözőek, így érthető, ha vannak köztük rendkívül valószínűtlenek is. Persze attól, hogy végtelen sok Világegyetem van, még nem feltétlenül kell a mi rendkívül valószínűtlen Világegyetemünknek is léteznie, hiszen Cantor óta tudjuk, hogy sokféle végtelen van. Nem ismerjük a Multiverzum végtelenjének típusát, és ezt sem tudjuk, milyen típusú végtelen Multiverzum kell a mi Univerzumunk létezéséhez. És ami a legszebb, egy triviális érveléssel romba dönthetjük az egész Multiverzum elképzelést, ugyanis, ha ebben minden lehetséges Univerzum létezik, léteznie kell olyannak is, amelyik képes az összes többit elpusztítani. Tehát ha igaz a Multiverzum elmélet, akkor mi nem létezhetünk.

A Multiverzum elmélet másik táptalaja a kvantummechanika. Ott ugyanis csak a valószínűségi hullámok viselkedése determinisztikus, de azt, hogy a hullámok által megszabott valószínűségből hogyan lesz a kölcsönhatások (a hullámfüggvény kollapszusa) során bizonyosság, nem tudjuk. A Multiverzum elmélet erre azt válaszolja, hogy a világ minden összeomlás során különválik, újabb és újabb Világegyetemeket hozva létre, így valójában minden lehetőség megvalósul. Ockham borotvája kevés ahhoz, hogy ezt a hajmeresztő elméletet kivágja a tudományból a szemétdombra. Mert miféle magyarázat az, ami inkább elfogadja a vég nélkül termelődő Világegyetemek sorozatát, mint hogy megpróbálna valamilyen épelméjű megoldást találni a hullámfüggvény kollapszusa okozta kérdésre. Egyáltalán, mi szükség volna a hullámfüggvényre, az egész kvantummechanikai hókusz-pókuszra, ha az egész végén úgyis a vég nélkül sokasodó Multiverzum van. A legnagyobb probléma mégis azzal van, hogy ez az eszement elmélet nem magyarázza meg azt, hogy a tudatunk hogyan képes folyamatosan létezni ebben a Multiverzum világban. Hogyan választjuk ki azokat a Multiverzumokat az időben egymás után, amelyekben a saját tudatunk létezése folyamatos. Volt tehát egy problémánk, az, hogy a hullámfüggvény hogyan választja ki azt az állapotot, amelybe összeomlik, a Multiverzum elmélettel viszont van egy teljesen analóg problémánk, az, hogy hogyan választja ki a tudatunk a megfelelő Univerzumot ahhoz, hogy a létezése, és az éntudatunk folyamatos legyen. Azaz, csöbörből vödörbe kerültünk, viszont kaptunk egy Multiverzumot a nyakunkba a semmiért.

A semmiből való keletkezés

Manapság felkapott ateista elképzelés a világ keletkezésére az, hogy a világ a vákuum kvantumfluktuációiból keletkezik, és ezt, teljesen hibásan a semmiből való keletkezésként interpretálják. Csakhogy a kvantumvákuum nem semmi, hanem valami, olyan anyag, amelyből részecske-antirészecske párok emelkednek ki véletlenszerűen, majd tűnnek el újra. A kvantumvákuum nem is pontszerű, kiterjedés nélküli valami, ahogy annak az Ősrobbanás elmélet alapján lennie kellene, hanem egy térszerű, kiterjedéssel és idődimenzióval rendelkező anyagfajta. Tehát ez az elmélet nem ad választ a kvantumvákuum, a tér, az idő, a véletlen, a megmaradási törvények és még sok egyéb létrejöttére sem, csak a hozzá nem értő, a médiából tájékozódó laikusok megtévesztésére, és az ateisták önimádatának kielégítésére jó.

Barbara A Lane képe a Pixabay -en.

Fénynél gyorsabb tágulás

A Világegyetem tágulása egy olyan folyamat, amely során a tőlünk távolabbi objektumokat gyorsabban látjuk távolodni, minél messzebb van, annál gyorsabban távolodik. Ennek egyszerű következménye, hogy lennie kell egy távolságnak, ahol a távolodási sebesség eléri a fénysebességet, és ez bizony a speciális relativitás-elméletnek ellentmond. A fizikusok, azért hogy megkerüljék ezt a problémát, kitalálták, hogy ez a mozgás azért nem mond ellent a fénysebesség korlátnak, mert nem a távolodó objektumok mozognak, hanem maga a tér tágul. Válasz nélkül hagyják a kérdést, sőt fel sem teszik azt, hogy miben különbözik a tér tágulása a mozgástól. A jelenlegi felfogás szerint tehát kétféle „mozgás” létezik, egy valódi, és egy látszólagos, ahol maga a tér tágul, és az viszi magával a testeket. Semmilyen definícióját nem kapjuk annak, hogy mi is ez a tértágulás, hogyan lehet megkülönböztetni a valódi mozgástól. Illetve egy definíció van: ahol meg kell magyarázni a fénynél gyorsabb mozgást, ott a tér tágul, ellenkező esetben a test valóban mozog. Ez egy teljesen önkényes és álszent álláspont, ami szerintem tarthatatlan. Mérési definíciót kell arra nézve szolgáltatni, hogyan tudjuk megkülönböztetni a kétféle mozgást, Ha ezt nem teszik meg, akkor bizony el kell felejteni a tér tágulásának mítoszát.

A fény elektromágneses hullám

Próbáltam utána nézni, honnan ered az a mítosz, de csak annyit találtam, hogy amikor a Maxwell-egyenletek megoldásakor az elektromágneses hullámok terjedési sebességére éppen a fénysebesség adódott, akkor valaki valamikor feltételezte, hogy biztos azért, mert a fény elektromágneses hullám. Csakhogy, az állítólagos gravitációs hullámok is fénysebességgel terjednek, mégsem elektromágneses hullámok és nem fényhullámok. De nézzük a tényeket: a fényhullámok nem lépnek kölcsönhatásba egymással, holott elektromos és mágneses mező rezeg bennük, nem indukálnak áramot egy vezetőben, és a mágnesek sem hatnak rájuk. Ez mind azt mutatja, hogy a fény nem elektromágnes rezgés. Maga a fényelnyelés és kibocsátás sem elektromágneses folyamat, egy elektron vált pályát az atomon belül, közben az pályák közötti energiakülönbségnek megfelelő energiájú fényhullámot bocsát ki. Hol van itt bármi, ami elektromágneses? Az elektronnak ugyan van töltése, de a fény kibocsátása az energiapályák váltásának köszönhető, és nem az elektron mozgásának. Ebben az esetben ugyanis pályaváltás nélkül is folyamatosan sugározna, de tudjuk, hogy nem ez a helyzet.

Rafael Zajczewski képe a Pixabay -en.

Lorentz-kontrakció

A legnagyobb probléma ezzel a mítosszal az, hogy nincsen kísérleti bizonyítéka. A fizikának ez az egyetlen olyan állítása, amelynek nem ismerjük a kísérleti megerősítését. Ez már magában egészen abszurd. De az is abszurd, hogy nem tudjuk, hogyan történik ez a kontrakció. Gondolatban vágjunk félbe egy testet, majd mozgassuk fénysebességgel. Ha egy testként nézzük, akkor a mozgási hossz kisebb, lesz a nyugalmi hossznál. Két testként nézve mindkét test rövidebb lesz az eredeti két félnél. Lesz-e vajon egy rés a két, gondolatban megfelezett test között, vagy nem? Ha a két gondolatban elválasztott két fél ugyanúgy rövidül, mint az egész test, akkor lennie kell résnek, ez viszont ellentmondás, hiszen csak gondolatban vágtuk ketté a testeket.

Távoli objektumok, minél messzebb, annál régebbre

Nagyon egyszerűen elmagyarázható a probléma: nézzünk az egyik irányban egy 10 milliárd fényévre lévő objektumot, nyilván a 10 milliárd évvel ezelőtti múltját látjuk. Most tegyük ugyanezt az ellentétes irányban is. Egymástól 20 milliárd fényévre látunk két objektumot, amelyek kb. 3.5 milliárd évesek. 3.5 milliárd éves objektumok nem lehetnek egymástól 20 milliárd fényév távolságra, hiszen a 3.5 milliárd éves Univerzumban még nem volt 20 milliárd éves kiterjedés. Azaz, az a nagyon egyszerű szemlélet, hogy minél messzebbre nézünk a térben, annál korábbra látunk az időben, valahogy még sem jó, ennél a dolog sokkal, de sokkal bonyolultabb. Hogy valójában hogyan lehetne feloldani az előbb vázolt problémát, nem tudom.

Kvantummechanika: kettős természet

Ez a félreértés már nagyon régóta mérgezi a fizikát. Newton részecske-elmélete és Huygens hullámelmélete a fény természetéről csak megágyazott a félreértésnek és a vitának, ami még inkább kiélesedett, amikor az elektron hullámtermészetére fény derült. Tisztázzuk végre: bár kísérleti érvekkel nem szolgálhatok egyelőre, de meggyőződésem, hogy szó sincs semmilyen kettős természetről. A fény, az elektron, az anyag, a terjedése, mozgása során hullámtermészettel bír, a mozgását a valószínűségi hullám terjedése és önmagával való interferenciája jelenti. Mivel a kölcsönhatása más anyagi objektumokkal (hullámokkal) kvantumos természetű, ebből következik, hogy az energiacsere egy pontban, és energia adagokban, kvantumokban történik. Innen tehát az úgynevezett részecske természet, mivel a kölcsönhatás során az egy pontban, egy adagban leadott/felvett energia olyan, mintha ott egy részecske lenne. Hívhatjuk továbbra is részecskének, de ez csak a kölcsönhatás idejére igaz, a terjedésre nem. Tehát nincs kísérteties kettős természet.

Kvantummechanika: egy részecske egyszerre több helyen is lehet

Az előző megállapításunkból következik, hogy ez sem helyes álláspont. A mozgás során az anyag hullámként terjed, ez a hullám kelti azt a benyomást, hogy a részecske egyszerre több helyen van, de a mozgás során csak hullámról beszélhetünk, részecskéről nem. A kölcsönhatáskor természetszerűleg egy helyen történik az energiacsere, ezt tekinthetjük részecskének is akár, de ez nem jelenti azt, hogy ez a részecske a mozgása során bármikor is egyszerre több helyen jelen lenne.

Evolúció

Az evolúciós elmélet, bár igényt tart erre a funkcióra is, nem tudja megmagyarázni az élet keletkezését, új fajok kialakulását, az ember és a tudat megjelenését. Mégis Isten helyének elfoglalását tűzték ki célul az evolucionista tudósok. Az elmélettel viszont van egy óriási nagy baj. Míg azt állítja, hogy az egyre fejlettebb fajok a túlélésért folytatott versenyben keletkeznek az egyszerűbbekből, arra már nem tér ki, hogy akkor miért van tele a Föld olyan egyszerű élőlényekkel, amelyeknek éppen ebben a túlélésért folytatott versenyben kellett volna kihalniuk. Nézzük csak a legnyilvánvalóbb példát: az egysejtűekből úgy keleteztek a többsejtűek, hogy a többsejtűek véletlen kialakulása után evolúciós előnyük miatt, a túlélésért folytatott versenyben győzedelmeskedtek és elterjedtek a Földön. Igen ám, de itt maradtak az egysejtűek is. Akkor tehát mégsem előnyös a többsejtűség a túlélés szempontjából? De hát akkor éppen cáfoljuk az evolúciós elmélet legfőbb alapelvét! Az tehát, hogy mind a baktériumok, mind pedig az emberek ugyanazon a Földön élnek egy időben, azt bizonyítja, hogy az embernek a túlélés szempontjából semmilyen előnye sincs a baktériummal szemben, hiszen ha így lett volna, ma nem lennének baktériumok. A fejlődést tehát nem a túlélésért folytatott harc vezérli, hanem valami egészen más.

Olbers-paradoxon

Nagyon sokáig ez a paradoxon annak a példája volt számomra, hogy egy hétköznapi tapasztalat, mint az, hogy sötét van éjszaka, milyen messzemenő következtetésekre vezetheti az embert, nevezetesen, hogy a Világegyetem vagy térben, vagy időben, vagy mindkettőben véges kell, hogy legyen. Ma már úgy gondolom, hogy az Olbers-paradoxon tárgyalásánál egy nagyon fontos dologról elfeledkeznek, mégpedig arról, hogy a közelebbi égitestek eltakarják a távolabbiakat. Ha az erdő hasonlatot nézzük, akkor a közelebbi fák eltakarják a távolabbiak egy részét. Tehát ha körbenézünk, nem egy gömböt látunk, azaz térfogatot, hanem egy olyan gömbfelületet, amely felület egyes pontjai különböző távolságra vannak tőlünk. Tehát még ha végtelen is az Univerzum térben és időben, mi akkor is csak egy felületet látunk. Ráadásul a csillagok fényessége a távolságuk négyzetével arányosan csökken, ugyanilyen arányban csökken a látszó méretük is, akármilyen kicsik is legyenek, akkor is kitakarnak végtelen számú csillagot (ha végtelen az Univerzum térben is időben).

És van még valami. A csillagoknak véges a fénysűrűsége, ez egy egyre nagyobb gömbfelületen oszlik meg, ahogy nagyobb és nagyobb környezetet tekintünk. Lehet olyan nagy környezetet venni, hogy lesznek olyan pontjai a gömbfelületnek, ahová már nem esik fénysugár, legalábbis nem mindig. Ha a Föld éppen ebben az irányban van, akkor hozzánk már nem jut el fényhullám. Tehát létezik egy olyan távolság a Földtől véve, ahonnan a csillagokról már csak néha-néha jut el hozzánk egy-egy fényhullám. Azaz, az égbolt akkor a legsötétebb, ha a közeli fényes csillagok minél többet kitakarnak egymásból, és minél több olyan távoli csillagot engednek látni, amelyekről már csak néha-néha érkezik egy-egy fényhullám. Ekkor egy térben és időben végtelen Univerzumban is lehet sötét az éjszaka.

Bessi képe a Pixabay -en.

A szép persze az lenne, ha matematikai levezetést is adnék minderre, de erre egyelőre nem érzem magam alkalmasnak. Ezért előfordulhat, hogy ebben az érvelésben is lehet hiba, ha ez kiderül, örülni fogok neki, és tanulok majd belőle. Az Olbers-paradoxon iménti tárgyalása is inkább csak olyan munkahipotézis, inkább gondolatébresztő, mint szilárd meggyőződés.

Nyíregyháza, 2016. március 26.

Az élet különlegességének rejtélye

Tudomány, , , ,

Az Univerzum egyik legfurcsább tulajdonsága, hogy rendkívüli módon szerencsés. Egyre több alapvető állandóról derül ki, hogy ha valamennyivel több, vagy kevesebb lenne az értéke, az Univerzum nem létezhetne. És ez a „valamennyivel”, ez bizony meghökkentően kis mennyiséget jelent, 10-60, 10-120 nagyságú számok fordulnak elő például a gravitációs állandó és a kozmológiai állandó esetében.

És ha az Univerzumról elmondható, hogy szerencsés, az életre ez még inkább jellemző. Hiszen az élethez természetes módon szükség van az Univerzumra, de ez persze még nem elegendő. Végtelen számú Univerzumot tudunk elképzelni úgy, hogy benne az élet legkisebb szikrája sincs jelen. Az élethez kellenek atomok, kellenek csillagok, bolygók, és jó néhány egyéb feltételnek kell még teljesülnie ahhoz, hogy az élet komplex formái megjelenhessenek. Egy bolygó felszínén például nagyon szűk korlátok között változhat a hőmérséklet, és a felszíni gravitáció sem lehet sem túl erős, sem túl gyenge.

Az élet tehát különleges. Nem egyszerű módon az, hanem elképesztő, megdöbbentő és egyelőre megmagyarázhatatlan módon az. Annyi mindennek kell nagyon nagy pontossággal meghatározottnak lennie, hogy azt mondhatjuk, az Univerzum az élet hordozására született.

Csak néhány példa ennek alátámasztására:

  • a tágulás és a gravitáció összehangoltsága: ha a tágulás túl gyors, az Univerzum felhígul, kiürül és óriásivá tágul, mielőtt bármi kialakulhatna benne. Ha túl lassú, akkor az Univerzum összeomlik, mielőtt a komplex struktúrák kialakulhatnának benne
  • az anyagban lévő sűrűségingadozások az Ősrobbanás kezdeti szakaszában nem lehetnek sem túl nagyok, sem túl kicsik. Az előbbi esetben csak fekete lyukak léteznének, az utóbbi azt jelentené, hogy nem lennének nagyléptékű struktúrák, galaxisok, galaxis halmazok, filamentek.
  • a gravitációs és az elektromágneses kölcsönhatás erősségének aránya: ha túl erős a gravitáció, a bolygók felszínén nem alakulhatnak ki élőlények, ha túl gyenge, a bolygók nem képesek a légkört és a vizet megtartani
  • a gravitáció és az erős kölcsönhatás erősségének aránya: ha túl erős a gravitáció, a csillagok összeomlanak, mielőtt energiát termelhetnének, ha túl gyenge, a csillagokban nem indul be a fúzió, mert nincs elegendő nyomás
  • ha nincs a kvantummechanika alagúteffektusa, akkor nincs lassú fúzió a csillagokban. A csillagok pillanatszerűen alakítanák át a kisebb atomokat nagyobbakká, és sok milliárd évig működőképes csillagok nem léteznének, talán még a néhány száz éves csillag is ritka lenne, hiszen a gyors fúzió szétrobbantaná a frissen született csillagokat is. Ez a tulajdonság azért is kiemelkedően különleges, mert itt nem egy fizikai állandó rendkívüli módon szerencsés értékéről van szó, hanem a fizika egy amúgy is nagyon furcsa tulajdonságáról, ami lehetővé teszi azt, hogy részecskék néha olyasmiket is véghezvigyenek, amire egyébként nem lehetnének képesek. Át tudnak lépni olyan potenciálgátakat, amiknek a leküzdéséhez nincs elegendő energiájuk. És azt, hogy erre mikor képesek, pusztán a vak szerencse dönti el (mai tudásunk szerint)
  • a szén kialakulása a csillagokban: az élet szempontjából ez egy különlegesen érdekes folyamat. A szén létrejöttéhez ugyanis a csillagokban egy speciális rezonancia állapot megléte szükséges, ez egy közbenső lépcső a fúziós folyamatban, ha ez nem lenne, akkor a szén nem alakulhatna ki a csillagokban, ennek következtében a nehezebb elemek hiányoznának az Univerzumból. Szén hiányában pedig élet nincsen, és persze a nehezebb elemek hiánya is akadálya lenne az élethez szükséges bonyolult molekulaszerkezetek felépülésének.
  • a 3 dimenzió léte is meghatározó az élet szempontjából, mert ez teszi lehetővé a stabil bolygópályák létezését. Több dimenzióban nem lennének stabilak a pályák, kevesebb dimenzió pedig a komplexitás akadálya lenne. Tehát éppen 3 a megfelelő dimenziószám, ami persze megint csak megdöbbentően érdekes koincidencia.

Folytathatnánk még a furcsábbnál furcsább tulajdonságok felsorolását, de már ez is elég ahhoz, hogy megerősítsük az előbbi megállapításunkat, az Univerzum olyan, mintha az élet hordozására hozták volna létre. Ez egy meglehetősen erős érv az intelligens tervezés elmélete mellett, de most nem ebből a szempontból vizsgáljuk a kérdést. Az intelligens tervezés elmélete ugyanis egy szinttel feljebb tolja a problémát, immár nem az Univerzum és az élet eredete a kérdés, hanem az intelligens tervező léte és eredete. Ettől még természetesen létezhet az intelligens tervező, de ez innentől már nem vizsgálható tudományosan.

Vajon az egyetlen és kiválasztott?

Az Univerzum finomhangoltságának jeleit tehát most nem az intelligens tervezés bizonyítására használjuk fel, hanem arra, hogy felhívjuk a figyelmet egy ezzel kapcsolatos rejtélyre: ha ugyanis az Univerzum olyan, hogy a finoman hangolt és nagyon valószínűtlen tulajdonságai teszik lehetővé az élet létezését, azaz az Univerzum determinálja az élet megszületését és virágzását, akkor vajon miért nem látunk az Univerzumban mindenfelé életet?

Ez a kérdés már korábban is felmerült, és Fermi-paradoxonként vált ismertté. A probléma akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a Drake formulával megpróbálták megbecsülni az intelligens civilizációk számát a Galaxisban és az Univerzumban, és a józan becslések is nagyszámú civilizációt jósoltak már a Galaxisban is. Ennek akkor sem, és az óta sem látjuk semmilyen jelét. Tehát nyilvánvaló ellentmondás van a becslés és a valóság között.

Ez a paradoxon még erősebb lesz akkor, ha tekintetbe vesszük az Univerzum jól hangoltságát is. A helyzet olyan, mint egy nagyváros, amiben életerős, termőképes férfiak és nők élnek, élelemmel, vízzel jól ellátva, meleg és kényelmes otthonokban, amelyekben több gyerekszoba, bölcsők, kiságyak, játékok és minden egyéb jelen van, a városban óvoda, bölcsőde, iskola, játszótér várja a gyerekeket, de nincsenek gyerekek. A város tehát jól hangolt a gyerekek megszületésére és felnevelésére, de gyerekek valamiért nem születnek.

Az Univerzum egy ponton más, mint az előző példában szereplő város: itt van élet, mégpedig a Föld nevű bolygón, a Naprendszerben, a Galaxisban. Mintha az előző jól hangolt városban csak egyetlen gyermek született volna.

A paradoxon tehát sokkal, de sokkal érdekesebb és különlegesebb. Nem arról van szó tehát, hogy egy minden szempontból életre hangolt Univerzumban ne lenne élet, hanem a helyzet az, hogy van élet, de egyetlen példányban. Ez számomra egy sokkal nagyobb rejtély, amit valahogy mégis csak meg kellene próbálni megmagyarázni.

Az első lehetőség, hogy a Földön kívül is van élet, de még nem találtuk meg. És most hagyjuk a rengeteg történetet a földönkívüliek látogatásairól, az UFO észlelésekről és az elrablásokról, mert én ezeket nem tekintem valódi bizonyítéknak. Tény, hogy valami magyarázatot ezekre is kellene találni, de amíg az egész földi civilizáció fel nem veszi a kapcsolatot egy kétségkívül földön kívüli másik civilizációval, addig én a „magányos élet” verziót fogadom el, azaz, az Univerzumban egyedül a Földön létezik élet.

Miért vagyok ezen az állásponton? Egy 13 milliárd éves Univerzumban az értelmes civilizációk fejlődésében 1-2 ezer év különbség nem tűnik nagy időnek. Ha belegondolunk abba, hogy a Galaxisban körülbelül ugyanakkor jöhettek létre a csillagok és a bolygórendszerek, mint amikor a Nap és a Föld kialakult, akkor nem tűnik túlzásnak az elképzelés, hogy az életnek is nagyjából azonos időben kellett volna létrejönnie a bolygórendszerekben. Ha a környezetünkben, 1-2 ezer fényév sugarú körben bárhol létezne olyan civilizáció, amelyik 1-2 ezer éve már eljutott a rádiózásig, az általuk kibocsátott jeleket már észlelnünk kellett volna. Ha figyelembe vesszük, hogy mostanában csak a szűk környezetünkben mennyi exobolygót találtak, akkor nem túlzó a feltételezés, hogy néhány ezer fényév sugarú gömbön belül is lennie kellene néhány ezer évvel előttünk járó civilizációnak. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy egyedül vagyunk.

Az életre hangolt Univerzum csodája mellett még meglepőbb lenne az, ha azért nem találnánk másutt életet, mert az Univerzumban mi vagyunk a legelső olyan faj, akinek az értelmes élet keresése egyáltalán az eszébe juthat. Persze, akárhogyan is alakult ki, lennie kell legelső értelmes fajnak, de hogy ezek pont mi legyünk, az egy újabb, nagyon furcsa szerencsés véletlen lenne.

Sokkal meglepőbb viszont a probléma, ha elfogadjuk az intelligens tervező elméletet, és azt mondjuk, az Univerzum életre hangolt, mert egy Teremtő tervezte. Ebben az esetben a „magányos élet” verzió egyszerűen elfogadhatatlannak tűnik, hiszen nem tudunk arra okot mondani, hogy egy mindenható Tervező miért elégedne meg egy ekkora Univerzumban, egyetlen élő bolygóval. És ebben az esetben felmerül a gazdaságosság kérdése is: nem túl nagy luxus egy ekkora Univerzum egyetlen élő bolygó számára? A kérdés megalapozott: ha igaz a „magányos élet” feltételezés, akkor miért van szükség ekkora Univerzumra?

Megállapíthatjuk tehát, hogy a „magányos élet” egy mindenféle módon az életre hangolt Univerzumban több mint érthetetlen és rejtélyes, inkább irracionális és felfoghatatlan.

Alexander Ant fotója a Pexels oldaláról

De térjünk vissza egy pillanatra az intelligens tervezés lehetőségéhez. Elképzelhető ugyanis, hogy azért vagyunk egyedül, mert nagyon különleges szerepet szánt nekünk a Teremtő, talán azt, hogy mi magunk is részt vegyünk a teremtésben, és mi magunk hozzunk létre más életet ebben az Univerzumban. Azt hiszem azonban, az emberiség mai állapotát nézve, valószínűbb az, hogy elpusztítjuk ezt az egyetlen élő bolygót is, mint hogy magunk is teremtővé váljunk. Az is tény, hogy fiatal az emberiség, van még mit tanulnia, és talán szellemileg, spirituálisan is fejlődik, még ha ez nem is nagyon látszik a technikai fejlődés árnyékában.

Összefoglalva tehát:

  • eddig földön kívüli életet sem értelmeset, sem alacsonyabb szervezettségűt nem találtunk, bár tőlük érkező rádióhullámokat már észlelnünk kellett volna
  • egyelőre el kell fogadnunk, hogy egyedüliek vagyunk az Univerzumban
  • az Univerzum olyan, hogy a fizikai állandók rendkívüli módon finoman hangoltak, azaz mind az Univerzum, mind pedig az élet létezése elképesztően valószínűtlen
  • ennek ellenére létezik az Univerzum és létezik az élet, méghozzá értelmes élet
  • a legnagyobb rejtély mégsem a finomhangoltság, hanem az, hogy ha már ez így van, akkor miért vagyunk egyedül?
  • a „magányos élet” még az intelligens tervezést elfogadva sem érthető, sőt akkor tűnik igazán furcsának. Valahogy az intelligens tervezéshez jobban illene egy élettől hemzsegő Univerzum, mint egy olyan, amiben egyetlen civilizáció van csak, aminek az esetleges kihalásával az egész Univerzum finomhangoltsága értelmét vesztené.

Az élet különlegességének rejtélye egyelőre megfejthetetlennek tűnik.

Nyíregyháza, 2016. június 11.