Életem egyik legnehezebb szakaszában igazán szerencsésnek mondhatom magam – bár mint az majd később kiderül ez nem szerencse kérdése, itt ettől sokkal többről van szó – mert találkoztam egy olyan filozófiával, világnézettel, életmóddal, ami nagyon sokat segített abban, hogy a nehézségek, amik szembejöttek velem, ne döntsenek le a földre, hanem tanítsanak, általuk bölcsebbé és erősebbé váljak. És ami a legfontosabb, a feladatokat, amiket kaptam, elkeseredés és kétségbeesés nélkül tudjam megoldani.

Egy ókori római császár, Marcus Aurelius szemével láttam a világot, miközben az „Elmélkedések” című könyvét olvastam, és ez a könyv utat nyitott egy új életvitel felé. Ez a gondolkodásmód pozitív, energiával tölti fel azt, aki így gondolkodik és cselekszik, és az élet legnagyobb problémái közepette is tud segítséget adni.

Életem során nagyon sok könyvet olvastam már, köztük természetesen filozófiai témájút is, de egy idő után rájöttem, hogy a filozófia, amellett, hogy rendkívül szórakoztató és inspiráló, a való élet problémáinak megoldásában semmit sem segít. Ezek a könyvek általában az első oldalakon felvetik a létező legnagyobb kérdéseket, amikre aztán a hátralévő oldalakon, hosszú fejtegetéseken átrágva magunkat sem kapunk érdemi válaszokat.

Hívő ember vagyok, és semmiképpen nem gondolom, hogy a hit nem segít, magam is találkoztam az életem során olyan eseményekkel, amik a „bibliai csoda” jelzővel jellemezhetők leginkább. Mégis, a hit nagyon sok elvárást támaszt egy hívő emberrel szemben, és ezeknek az elvárásoknak megfelelni néha nagyon nehéz, és nagyon sok energiát veszíthetünk e küzdelem során, amiket imával, meditációval feltétlenül pótolnunk kell, különben kimerülés, összeomlás lesz a vége. Ha nagyon egyszerűen szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy jónak lenni, nagyon nehéz addig, amíg a jónak levés nem válik természetes lételemünkké. Addig viszont küzdelmes utat kell végig járnunk, és sokan fel is adják közben, megalkuvóvá válva, racionális érvekkel próbálják magyarázni, hogy miért nem maradtak a keskeny úton, és miért választottak egy könnyebbet.

A sztoikus életvitelben éppen az a jó, hogy nem nehéz követni, nem kíván az embertől különleges erőfeszítéseket, sőt, megmutatja, hogy amikre addig sok energiát pazaroltunk, azok esetleg teljesen feleslegesek. Ezzel könnyebbé, mondhatni elviselhetőbbé, sőt egyenesen boldoggá is tehetjük az életünket.

Mi is ez a gondolkodásmód, aminek ilyen jó és ilyen messzire ható következményei vannak?

Az első és legfontosabb gondolat, hogy a dolgokat két részre oszthatjuk. Az egyik rész felett uralkodhatunk, vagyis befolyásolhatjuk a döntéseinkkel, a másik rész általunk befolyásolhatatlan. Ezt a felosztást később egészítették ki egy harmadik csoporttal, ide olyan dolgok tartoznak, amelyek felett csak részben van hatalmunk, vagy éppen nem tudjuk megmondani, hogy ezek a dolgok befolyásolhatók, vagy sem. A harmadik csoport első része tulajdonképpen nem önálló csoport, hiszen a befolyásolható és a rajtunk kívül álló részeit átmozgathatjuk az első két csoportba. Probléma csak azokkal a dolgokkal van, amikkel kapcsolatban nem tudunk azonnal dönteni. Első megközelítésben tegyük félre ezeket, és ha már sikerült a sztoikus filozófia szerinti életvitelt megfelelően kialakítanunk, és magabiztossá, erőssé válunk, újra elő vehetjük az el-nem-dönthető dolgokat is. Fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a befolyásolható dolgok irányítása, és az el-nem-dönthető dolgokkal való foglalkozás között. Ha nem így teszünk, könnyen juthatunk arra a sorsra, hogy a Goldbach-sejtés fölötti gondolkodással eltöltjük az egész életünket, miközben nagyon sok megoldható probléma megoldatlanul maradt.

Nézzünk egy egyszerű példát: a „mit egyek vacsorára” a hatókörömbe tartozó dolog, a „van-e olyan sajt a boltban, amit szeretek”, már nem az. Tehát ha elképzelem, hogy éppen olyan sajtot szeretnék vacsorázni, és a boltban nincs olyan sajt, teljesen felesleges energiapazarló, sőt egyenesen káros emiatt idegeskedni, esetleg vitába keveredni a boltossal. Mert ez nem az én kompetenciám. Az már igen, hogy megváltoztatom a tervemet, és más fajta sajtot választok a vacsorához, olyat, amilyen a boltban is van. Csak egyetlen egyszer próbáljuk ki ezt a módszert, és aztán figyeljük meg, milyen felszabadító érzés az, hogy ami fölött nincs hatalmam, annak sincs hatalma fölöttem, ha nem hagyom, hogy fölém emelkedjen.

Egy másik példa: előtt kanyarodik egy autó, és nem használja az irányjelzőjét. Te, aki sohasem követsz el ilyesmit, kiabálhatsz, integethetsz, villoghatsz, dudálhatsz, azt, ami megtörtént megváltoztatni nem tudod. Esetleg kockáztatsz egy balesetet, amit a felzaklatott idegállapotod miatt idézel elő, vagy részese leszel egy személyes konfliktusnak, ami esetleg erőszakos irányba is fordulhat. Ebben az esetben az, hogy te használod-e az irányjelződet, a te döntésed, az, hogy egy másik ember így tesz-e, az már az övé. Feldühíthet a viselkedése, de nem neki okozol rosszat, hanem saját magadnak. Ezzel szemben, ha elmosolyodsz, máris pozitív energiával láttad el magad.

Igen, felmerülhet a kérdés, hogy a sztoikus ember érzelemmentes, és gyáva beavatkozni, menekül a viták elől? Felületesen szemlélve úgy tűnhet. De nem ez az igazság: a sztoikus ember is érez, sőt a pozitív érzelmeket előtérbe helyezi, az együttérzés, a segítőkészség a sztoikus ember sajátja, erénye. Beavatkozni sem fél, ha van hatalma afelett, amivel szembekerült, és vitatkozni is kész, ha van lehetőség a konstruktív vitára. A kérdés, amit mindig fel kell tennünk az, hogy tudunk-e változtatni, vagy a feladat megoldásához nincsenek meg az eszközeink, és ezekben az esetekben nem érdemes az energiánkat feleslegesen pazarolni.

Nagyon-nagyon fontos következménye az első szabálynak: a múltat nem tudjuk befolyásolni, a jövőt nem tudjuk előre látni, még a jelen fölött sincs teljes uralmunk, a jelenben vannak olyan dolgok, amiket egyáltalán nem tudunk befolyásolni természetük miatt, de vannak olyan dolgok is, amik megváltoztatásáról már éppen lekéstünk. Még a jelenben vannak ugyan, de már nincs időnk befolyásolni őket.

Ezért soha, de soha ne tépelődjünk azon, mit rontottunk el a múltban, mit kellett volna másképp tennünk. Amit tettünk, az az adott pillanatban a lehető legjobb volt, hiszen miért is akartunk volna másképp cselekedni? Nagyon sokat javíthatunk a közérzetünkön, az életkedvünkön, ha egyszerűen elengedjük, elfogadjuk, de mégis elengedjük a múltat. Ez nem jelenti azt, hogy ne tanulhatnánk a múltbeli történésekből. Tanulságot levonni mindig lehet, hogy hasonló esetben másként cselekedhessünk, mint azt a múltban tettük, de ez nem jelenti azt, hogy a múltbeli cselekedetünket szégyellni, vagy megbánni, érdemes vagy hasznos lenne. A múlt miatt bánkódni, szomorkodni nem szabad.

A jövő ugyanakkor látszólag befolyásolható, így talán érdemes aggódnunk miatta. Ne tegyük. Én ugyanazért nem vagyok kíváncsi a sorsomra, mint amiért nem mértem fel a potenciális vízereket a lakásom alatt. Nincs lehetőségem más lakásba költözni, és az ágyamat sem tudom máshová tenni. Egy jóslat, ami vagy teljesül, vagy sem, képes egy egész életet tönkretenni.

A jövővel kapcsolatban a Szentírásban is találhatunk megszívlelendő jótanácsot, „ne aggódj a holnap felől”. És ez a sztoikus tanokkal is harmonizál, csak a következő feladatra figyeljünk, legyen elég annak a megoldása. Minél több mindent tartunk a fejünkben, annál inkább összezavarodunk és elveszítjük a jó irányt. Ha azonban úgy alszunk el, hogy csak a következő feladat van a tudatunkban, a megoldás másnapra megérkezik. Számtalan személyes tapasztalatommal tudom ezt megerősíteni. Azt, hogy a megoldások a tudatalatti, vagy egy kozmikus tudat közreműködésével jutnak el hozzám, persze, nem tudhatom. Egy biztos, amióta ilyen elvek szerint élek, sokkal jobb hatékonysággal és kedvvel tudom a feladataimat megoldani.

Egy megemlítendő technika, amit a sztoikusok gyakran használnak, a negatív vizualizáció, a negatív következmények megjelenítése a képzeletünkben, és azok átélése, felkészülésként azok majdani elviselésére. Én egyáltalán nem értek egyet ezzel, és nem is használom a negatív vizualizációt, most erről nem is írok többet. Annál is inkább, mert vannak sokkal hasznosabb sztoikus elvek, amikről, mindenképpen szeretnék még szót ejteni.

Az emberi élet megrontói a vágyak, az emberi kapcsolatok megrontói az elvárások. Hány házasság, barátság és egyéb emberi kapcsolat megy tönkre csupán azért, mert elvárunk valamit a másiktól, amit az nem tud teljesíteni. Ebből csalódás, majd harag, végül szakítás lesz, ami ha szerencsénk van, békésen történik, de sajnos nagy a valószínűsége az erőszakos elválásnak is. Ha valamit kérdezek a másik embertől, és előre elgondolom, hogy milyen választ várok tőle, az a legrosszabb, amit tehetek. A másik ember nincs a befolyásolható dolgok halmazában, ezért nem is szabad elvárni, hogy úgy viselkedjen, ahogy én szeretném. Ez egy életet meghatározó sztoikus alapelv, amit ha jól használunk, sokkal könnyebb lesz másokkal békés, barátságos kapcsolatokat fenntartanunk és ápolnunk. Alapvető feladatunk az elfogadás, az élet, és a többi ember feltétel nélküli elfogadása, ez az a szeretet, amiről az evangéliumok is a legfontosabb alapelvként beszélnek.

Ha a másik ember nem úgy reagál, ahogy elvártuk, előbb csak értetlenül visszakérdezünk, esetleg ingerültek leszünk, és a beszélgetés egyre feszültebb és feszültebb lesz, mindkettőnkben negatív energia halmozódik fel, ami előbb-utóbb robbanáshoz vezet. Ezzel szemben, ha nincs semmilyen előfeltevésünk, elvárásunk, hanem csak egyszerűen elfogadjuk azt, amit a másik mond, a konfliktus már ki sem tud alakulni. Persze előfordulhat, hogy a másik fél vár tőlünk olyan választ, amilyet mi nem tudunk neki adni, és emiatt ő lesz mérges és ingerült. Nyugodtan elmondhatjuk neki, hogy olyasmit várt el tőlünk, aminek mi nem tudunk, de nem is szeretnénk megfelelni, hiszen szabad lények vagyunk, és ha ő nem azt kapta, amit várt, az annak köszönhető, hogy hamis elvárásai voltak velünk kapcsolatban.

Mit tegyünk, ha olyan emberekkel találkozunk, akik nem képesek elvárások nélkül kommunikálni velünk, és mindenképpen befolyásolni szeretnének bennünket. A sztoikus ilyenkor tovább lép, és kerüli a találkozást a negatív, toxikus emberekkel. Felismeri, hogy ezek az emberek a tanulási folyamatban még egy másik szinten állnak, hogy nekik is végig kell járniuk a maguk útját, tehát semmiképpen sem szabad megbántani őket, fölényesen viselkedni velük. Szeretni kell őket is, de nem szabad a negatív energiáikat magunkhoz közel engedni.

A következő nagyon-nagyon fontos alapelv, szintén összhangban az evangéliumokkal, a tartózkodás az ítéletektől. Ezen nemcsak a más emberek fölötti ítélkezés elhagyását értjük, hanem általában az események, érzések osztályozását, megítélését. Nincs jó és nincs rossz. Érzések, események, történések vannak, amikről magunkban véleményt alkotunk, skatulyákba, osztályokba rendezzük őket, és ez bár úgy tűnik egy hasznos cselekedet, valójában több a hátránya, mint az előnye. Kevesen gondolnak bele, hogy ami most nagyon rossznak tűnik, arról kiderülhet később, hogy a hasznunkra vált, és ami káprázatosan jó dolog első látásra, mondjuk egy nagyobb nyeremény, esetleg tönkre teheti az életünket is. Persze vannak abszolút értelemben vett jó és rossz dolgok, cselekedetek, események is, de a világ nagyobb része nem ilyen. A legtöbb esetben a legjobb az elfogadás, és a megítélés, véleményalkotás teljes elhagyása, nem szükséges mindent kis dobozokba kategorizálnunk, a világ ettől sokkal bonyolultabb és érdekesebb, fogadjuk el olyannak, amilyen. A kék szín sem jó vagy rossz önmagában, kedvelhetjük, vagy kerülhetjük, de ez bennünk dől el, az agyunk ítélkezik, és ez nem mindig jó.

Egy sztoikus ember csak hagyja a világot hatni, érzékeli, magába engedi, beszívja az illatait, megcsodálja a színeit, fényeit, a hangjai elvarázsolják, de nem ítélkezik fölötte. Mert az ítéletek, a vélemények csupán az agyunk termékei. Persze, az életünk során felhalmozódott tapasztalatok alakították ki azt, ahogyan a világot megítéljük, és azt gondoljuk, hogy ez segíthet minden esetben. Én csak annyit szeretnék mondani, próbáljuk ki az ítélkezés nélküli életet, győződjünk meg róla, hogy nekünk való-e az ilyen élet, vagy sem. Ha igen, könnyebb és kedvelhetőbb életünk lehet.

Az én személyes tapasztalatom az, hogy a sztoikus filozófia, életszemlélet, életmód, követése, átélése sokkal boldogabbá, harmonikusabbá tette az életemet. Kevesebbet aggódom, kevesebbet bosszankodom mások miatt, és az az energia, amit így megtakarítok, más irányokban hasznosulhat. Jobban tudok arra figyelni, mi a saját utam, mik a feladataim, amiket a születésemkor kaptam, nyitottabb vagyok a spirituális világból érkező segítségre és jelekre, tudom mi a lényeges, és mi az, ami csak visszahúzna a földi sárba.

Hogy miért nem csak puszta szerencse volt a találkozásom a sztoikus filozófiával? Az életem folyamatos tanulás, és valamiért – én ezt a spirituális világ közbenjárásának tulajdonítom – mindig szembe jön velem az, amire éppen szükségem van. Egy könyv, egy videó, egy vers, egy ember, egy film, egy ötlet, valahogy mindig a megfelelő pillanatban toppan elém. És ahogyan a világot felfedező utamon a megértés egy szintjére eljutottam, megkaptam a magasabb szintre lépéshez szükséges eszközöket, jelen esetben Marcus Aurelius könyvét, majd a többi könyvet, videót és saját gondolatot, amik ahhoz kellettek, hogy mára a sztoikus filozófia követőjévé és aktív gyakorlójává váljak.

Zénó, Epiktétosz, Seneca, Marcus Aurelius. Sztoikus életet éltek, és olyan hagyatékot hagytak ránk, ami egésszé és értékessé, és ami a legfontosabb, mások számára is hasznossá teheti az életünket. Olvassuk a műveiket, és használjuk a sztoikus filozófiát, egy teljesebb élet lesz a jutalmunk.

Nyíregyháza, 2023. szeptember 26-28.