Semmi különleges, csak a kék ég és a felhők,
Mégis meg kellett állnom, valami kényszerített,
De nem durva erővel, de gyöngéd szelídséggel,
Hogy nézzek, igen, arra fel, hol a kék ég és a felhők…

Semmi különleges, mégis megálltam, és amit odafent megláttam,
A legszebb születésnapi ajándék.
Semmi különleges, csak a ragyogó ég és a mosolygó,
Kacagó hófehér felhők, ahogy könnyedén siklottak,
Játszva alakot váltottak, megmutatták hogy semmi sem örök,
De mégis minden ugyanaz.

És már mentem tovább, de mélyen magamba zártam a csodát,
A királyi kincset, mit odafent találtam.
Nem a sötét földben elrejtve, vagy mély erdőben,
De odafönt a kék égen, a hófehér felhőkben.

És éreztem, hogy mindez értem van, üzennek nekem,
Azok, akik szeretnek, de már nincsenek velem.
Üzenik hogy várnak odafent, de van még elég dolgom itt lent is.
Még van időm, de használnom kell minden percet, mi nekem adatott.

Semmi különleges, csak a kék ég és a felhők,
Mégis, amit láttam és amit magammal vittem,
És amiből ez a vers született,
Az ajándék amit a Nagymamám az első fiú unokájának
Fényből, felhőkből égi szeretettel készített.

Nyíregyháza, 2024. május 9.