Címkearchívumok: angyal

Valami nagyobbnak

Valami nagyobbnak része lehettem,
mely egyszer kivetett magából,
most itt vagyok e világban.

Hogy kértem-e? Akkor nem keresném
létezésem okát minden utcaszegleten,
minden felhőben és esőcseppben,
akkor tudnám mi végre jöttem el, miért hagytam
el a tündérvilágot e furcsa kék Földért,
miért cseréltem öröklétem tűnődésnyi időre, és miért vettem
fájdalmas testet fény lelkem köré.

Ha ellenkeztem, hát rövid volt a küzdelem,
sérelmet nem szenvedtem, legyőztek hát gyorsan,
utam könnyű volt, csak felsírtam, megfürdettek, szárazra
töröltek, és már feledtem mindent, mi a másik világhoz kötött.

Talán ők kértek, és én elfeledtem mit ígértem nekik, mire
szánom majd e rövid földi időt, és most már hiába kutatom,
feladatom elveszett megannyi földi öröm között.

Mert volt öröm is tömérdek, és e világ gyönyörű, de ha magam vagyok,
bensőmben végtelen szomorúság nyílik, érzéki csodálatos virág,
színe mindig más, illata fájdalommal bódít és felfedi bennem a hiányt,
minden nap és minden óra minden percében eszembe vési hová
tartozom, hol van az igazi helyem.

A világ hiábavalóan gyönyörű, tűnékeny és csorbult mása annak, minek
egyszer része voltam, megköt, lehúz és elbódít megannyi gyönyörrel,
megajándékoz ezernyi nappal, milliónyi széppel, de mindig adósom
marad a megszabadító feledéssel.

Angyal vagyok, próbatételre érkezve, vagy súlyos bűnért kell
vezekelnem e földi léttel, mit tán el sem követtem, szárnyam sebe
még iszonyú fájdalommal gyötör, de repülni már csak álmomban tudok.

És mégis ide tartozom, bár a távoli ősi világ kitéphetetlen
gyökerei minden nap fájnak.
Lelkem mindig sóvárogni fog valami után, mely nem része e világnak.

Ha a csillagokra nézek, égi otthonom látom, de lábam a föld porában
tapos, hátam egy sziklának vetem, gondolataim messze járnak,
nem vagyok más, mint ittragadt hírnöke egy örökkévaló végtelen
valóságnak.

Nyíregyháza, 2012. július 17.

A harmadik

Sem kint, sem bent,
A harmadik vagyok.
Egyszer lepke voltam,
S szálltak velem
Hószárnyú angyalok.

Sem fönt, sem lent,
Marasztaló tegnapok
Körében érzem igazán
Otthon magam.
A harmadik vagyok.

Sem barát, sem társ,
Ellenség sem vagyok.
Nem hoztam és nem
Viszek, és már
Sírni sem tudok.

Sem kavics, sem hegy,
Csak tágra nyílt szemek.
Sem Dávid, sem Góliát,
A világ határán ülök
És csendben figyelek.

A harmadik vagyok.
Öntörvényű szobor,
Melyet elfelejtett
Kimetszeni egy kéz,
A kőből valamikor…

Nyíregyháza, 2003. szeptember 30.