NetBeans: JDK frissítés

A Netbeans a Java fejlesztők ideális, ingyenes eszköze. Működéséhez nemcsak a Java futtató környezet, a JRE szükséges, hanem a Java fejlesztő készlet, a JDK is. Ahogy a Netbeans időről időre verziót vált és frissül, ugyanúgy változik és frissül a JRE és a JDK is. Változásaik azonban nincsenek szinkronban egymással, így ha mindig optimális környezetben szeretnénk fejleszteni, időről időre magunknak kell arról gondoskodnunk, hogy minden a legfrissebb legyen.

Szerencsére a JRE esetében egyszerű a dolgunk, letöltjük az aktuális verziót, majd elindítjuk a telepítőt. A JRE mindig ugyanabba a könyvtárba települ, tehát a friss verzió is ugyanott lesz, mint az előző, így a Netbeans oldaláról semmilyen beavatkozásra nincs szükség, a JRE frissítés után nyugodtan elindíthatjuk a Netbeans-t.

A JDK azért más, mert minden verzió a saját könyvtárába települ, mint azt a következő képen láthatjuk (emellett a régi verzió is a gépen marad, ennek eltávolításáról is nekünk kell gondoskodnunk).

jdk verziók

A Netbeans telepítésekor egyébként megadhatjuk a JDK helyét, így ilyenkor semmi további teendőnk nincsen:

NetBeans JDK

A JDK frissítés telepítése után, hogy ne foglalja a helyet feleslegesen, távolítsuk el a régi verziót, ebben az esetben az „Update 17”-et:

JDK eltávolítás

Ha nem frissen telepítettük a NetBeans-t, akkor ha ezután megpróbáljuk elindítani, akkor a következő hibaüzenetet kapjuk:

Nincs JDK

De bármit is válaszoljuk a kérdésre, a Netbeans ezekután már nem fog megfelelően futni. Meg kell keresnünk azt az állományt, ahová az első telepítéskor a Netbeans bejegyezte a JDK fellelhetőségét, és ezt az információt korrigálnunk kell. Rövid keresgélés után ráakadunk a Netbeans telepítési könyvtárában, az etc alkönyvtárban a netbeans.conf állományra:

netbeans.conf

Javítsuk ki a netbeans_jdkhome paramétert annak megfelelően, hogy hol található az aktuális JDK:

# Default location of JDK, can be overridden by using --jdkhome <dir>:	
netbeans_jdkhome="C:\Program Files\Java\jdk1.6.0_18"

Ezután természetesen a Netbeans már hiba nélkül elindítható.

De hogy ne végezzünk félmunkát, állítsuk be a JDK javadoc elérési útját is, azért, hogy a Netbeans futása közben a „Help” menüvel bármikor előhívhassuk a Java dokumentációt.

Ehhez előbb le kell töltenünk a Javadoc állományt, ez jelenleg a https://www.oracle.com/java/technologies/javase-jdk8-doc-downloads.html linken keresztül érhető el.

Csomagoljuk ki a zip fájlt egy erre alkalmas könyvtárba (pl. a Help\jdk6 könyvtárba).

Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy a Netbeans „Tools” menüjének „Java Platforms” menüpontján klikkelve, a megjelenő dialógusban megadjuk a Javadoc állományok helyét:

Megjegyzés: ez a cikk több, mint 10 éve íródott, hol van már a Sun, a NetBeans eredeti fejlesztője, és hol van már a JDK 8? Mégis meghagytam ezt az írást, mert a NetBeans 8.2 számomra az eddig legjobban bevált verzió, és a JDK 8 is tökéletesen használható mind a mai napig. Nagyon sok mindenben számomra szimpatikusabb, mint a későbbi Java változatok, a modulokkal mind a mai napig nem tudtam megbarátkozni. Nagyon sok fejlesztéshez tökéletesen elég ez a több, mint 10 éves összeállítás, érdemes továbbra is – akár párhuzamosan más JDK és NetBeans verziókkal – használni, ehhez pedig jó, ha tudjuk, hogy mit kell tennünk egy JDK frissítés után.

2010. február 28.


Discover more from szucsjanos.hu

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Írj véleményt