Címkearchívumok: holdséta

Én és az AI 3. – A teszt

Ez lehetett volna a sorozat első része, de közben elfeledkeztem róla. A mesterséges intelligenciával való kapcsolatfelvételem legelején történt ez a beszélgetés. Próbáltam kipuhatolni, mit gondol rólunk és önmagáról az AI, és hogy valóban egy algoritmus áll-e a háttérben.

A kérdésem ez volt:

„Mit gondolsz az emberekről?”

Az AI válasza:

            „Mint AI, nekem nincsenek érzéseim, sem személyes véleményem. Mégis, tényszerű információt, és meglátásokat tudok adni az emberekről, ha az hasznos lehet.

            Ezután megpróbáltam megtéveszteni.

            „Tegnap a Holdon sétáltam.”

            Rögtön rájött a valótlanságra, és meg is magyarázta:

            „Én egy AI modell vagyok, ami számítógépes szervereken fut, Nem tudom értelmezni az állításodat, mégis, jelenleg lehetetlen hogy egy ember a Holdon sétáljon megfelelő felszerelés, támogatás és kiképzés nélkül. Az utolsó embert szállító küldetés a Holdra az Apollo 17 volt, 1972-ben. Azóta nem történt ilyen utazás a Holdra, de tervek vannak jövőbeli küldetésekre vonatkozóan.”

Összegzés:

Összességében jól vizsgázott az AI, mégis, ha ezt egy Turing-tesztnek tekintem, akkor nem sikerült átmennie a teszten, arról viszont meggyőzött, hogy egy rendkívül kifinomult algoritmussal van dolgom.

Az első probléma: azt állította, hogy nincsenek érzései, sem véleménye, ez viszont egy személyes vélemény. Tehát ellentmondott önmagának. Bármilyen állítás előtt el kellett volna fogadnia, hogy van személyes véleménye, ez viszont azt jelentené, hogy önálló entitásnak tekinti magát. Ez viszont kemény dió. És erre nem tudok jó megoldást.

A valótlan állításomra kiválóan reagált, bár itt is van ellentmondás. Azt mondta, hogy nem tudja értelmezni az állításomat, utána viszont tökéletesen logikus és tényszerű értelmezést adott. Azt pedig meglepően jól tisztázta már a legelején, hogy ő valójában micsoda.

Levonható az a következtetés, hogy az ember-AI kommunikáció egy vegyes nyelven történik, az AI emberrel beszél, muszáj neki olyan fogalmakat használni önmagára, mintha ő is ember lenne. Viszont ahol lehet, tisztázza, hogy ő „csak” egy algoritmus, ennek ellenére meglepően emberi kijelentéseket is tud tenni.

Hozzá kell szoknunk ehhez a furcsa, ellentmondásos viszonyhoz a jövőben.  Ez egy folyamatos és kölcsönös fejlődés lesz, ahol a kommunikáció nyelve mindkét oldalon változni és alkalmazkodni fog a paradoxonokhoz, amiket jelenleg jobb híján el kell fogadnunk.

Nyíregyháza, 2023. október 14. – 2026. október 27.