Emlékeket gyártok: itt rákacsintok egy kisgyermekre, ott integetek egy másiknak, a gyalog-motorosra rámosolygok, milyen szélsebesen száguld, az apró lábaival hajtva a kis motort, ő visszanéz rám, egy idős néninek segítek kibogozni a bevásárló kocsit a többi közül, a sorban magam elé engedek egy tolókocsis asszonyt.

Emlékeket plántálok, hamarosan már csak ennyi marad belőlem, emlékek mások fejében, majd aztán elhalványul minden.

A kvantummechanika szerint az információ nem tűnhet el. Halhatatlan vagyok.

Azt is mondják minden háromdimenziós létező egy kétdimenziós kivetülés az Univerzum peremén. Nehéz elképzelni a halhatatlan lelkem, az engedetlen halandó testem, mint kipárolgás valahol az örökkévalóság peremén.

Talán én magam vagyok az Univerzum.

Talán nem…