Tegnap gyalog jöttem hazafelé a munkából, és a postára menet megakadt a szemem egy üzlet ajtajára kitett feliraton: “Fénymásolás nincs.”.
Hát már hogyne lenne, vágtam rá gondolatban azonnal, tegyünk egy eredeti példányt egy fénymásolóba, nyomjuk meg a “Másolás” gombot, majd vegyük ki a másolatot a gépből, ez a fénymásolás, és ez van, létezik.
Persze nem vagyok hülye, nyilván rájöttem, hogy a felirat arra az üzletre vonatkozik csak, amelyiknek az ajtajára ragasztották, és valójában azt jelenti, hogy abban az üzletben vagy nem tudnak (mondjuk mert nincs fénymásolójuk), vagy nem akarnak fénymásolni (mondjuk mert tele van a hócipőjük az ózon illattal, amit a folytonos fénymásolás miatt el kell viselniük).
De azért persze a dolog nem ilyen egyszerű, hiszen ha ilyen egyszerű lenne, nem írnék most (másnap) róla az egyik kedvenc blogomban. Végülis maga a mondat egy abszolút kijelentés, ha letakarok mindent körülötte, és csak a mondatot nézem, akkor ez egy abszurd és hamis állítás. Hogy a készítője szándékának megfelelő értelmet kapja, kell hozzá a környezet, az ajtó, az üzlet, és az emberi gondolkodás, tele sémákkal, módszerekkel és (ez a legfontosabb) konvenciókkal. Az ember tehát – ez van akinek nyilvánvaló, másnak újdonság lehet – környezetfüggő nyelvtant, kommunikációt használ. Az “Árokásás nincs.” egészen mást jelent, ha egy kubikos házának kerítésén olvassuk, mint ha egy élelmiszerbolt kirakatában látjuk meg.
Az tehát, hogy az emberi beszéd, vagy tágabban az emberi kommunikáció erősen környezetfüggő, ezen példák alapján egészen nyilvánvalónak tűnik. De az már nem tűnik annyira kézenfekvőnek, hogy bizony ebbe a környezetbe, amitől végülis a mondatok megkapják a valódi értelmüket, bele kell értenünk annak az elméjét is, aki mondja a mondatot, és annak az elméjét is, aki befogadja a mondatot. És ez nagyon sok félreértést, sőt, nemegyszer komoly konfliktust is okozhat a kommunikációban résztvevők között.
Számos alkalommal tapasztaltam már, hogy leírtam valamit egy blog bejegyzésben, vagy egy hozzászólásban valamelyik internetes fórumon, és hihetetlen erős, és agresszív reakciókat kaptam érte cserébe. Először nagyon felhúztam magam, mondhatni megsértődtem, és persze hasonló agresszív stílusban vágtam vissza. Aztán, ahogy ez egy párszor megismétlődött, elkezdtem gondolkodni az okokon is. És ahhoz, hogy teljesen összeálljon a kép, éppen az a “Fénymásolás nincs.” felirat kellett.
Amikor írok valamit az interneten, de amikor beszélek valakivel, vagy levelet írok, bármilyen kommunikációs helyzetben, amikor fogalmazok, bennem eleven érzelmek vannak mindazzal kapcsolatban, amiről beszélek, vagy írok (mint ahogy mindenkiben, gondolom). És amikor megfogalmazom a mondandómat, ezek az érzések alkotják számomra a kommunikációs környezetet, a színpadot. Ha én éppen ironikus hangulatban vagyok, és leírok valamit, nagyon könnyen eshetek abba a hibába, hogy ironikusnak gondolom azt, amit leírok, csupán csak amiatt, mert az én értelmezési környezetem éppen ilyen. Más ugyanazt a mondatot elolvasva, az ironikus érzelmi környezet hiányában, vagy éppen teljesen más érzelmi színtér közepette, teljesen konkrét közlésnek is értelmezheti, és jogosan háborodhat fel rajta, és el sem tudja képzelni, hogy hogy lehet valaki annyira tapló, hogy ilyesmiket írjon. És persze ennek megfelelően reagál.
Amire végülis figyelmeztetni szeretnék mindenkit, persze elsősorban magamat, az az, hogy jobban figyeljünk arra a környezetre, amiben kommunikálunk. Ha kiragasztunk egy cédulát, annak fix környezete van, de még ezt a környezetet is lehet szűkebben vagy bővebben értelmezni, és az értelmező ember belső világa mindenképpen torzíthatja a megértett tartalmat. Ha a szél elfújja a cédulát, és más környezetbe kerül, egészen megváltozhat az üzenete. Ha pedig telefonon, vagy interneten kommunikálunk, a környezet, ami segítheti az értelmezést, egészen beszűkülhet (milyen nevetséges, amikor valaki mobiltelefonálás közben az utcán gesztikulál, széles mozdulatokkal), észre sem vesszük, hogy a mi értelmezési környezetünk egészen más, mint a befogadó értelmezési kontextusa. Bár a telefonnál még mindig megmarad a hangszín, a hanglejtés, ami sokat segíthet, de az internetes kommunikációban már csak a hangulatjelek maradnak.
Ezért nagyon fontos az internetes “beszélgetésekben”, “monológokban”, hogy igyekezzünk eltávolítani minden környezeti tényezőt akkor, amikor fogalmazunk, és vegyük tudomásul, hogy az írott szöveg olvasásakor az egyetlen kapaszkodó az azt olvasó számára maga a szöveg, és semmi egyéb, nincs arckifejezés, hanglejtés, kézmozdulat, semmi, csak a szavak. Ha tehát pontosan szeretnénk valamit átadni, akkor használjuk a szavakat, és ne lássunk mögéjük semmiféle környezetet, a magunkét biztosan ne.
Nyíregyháza, 2012. június 12.
Discover more from szucsjanos.hu
Subscribe to get the latest posts sent to your email.