Ockham borotvája

A tudomány története során bizony gyakran előfordul, hogy egy megfigyelés magyarázatára több elmélet is kísérletet tesz egy időben. Ha az elméletek között döntenünk kell a tekintetben, hogy melyiküket fogadjuk el helyesnek, ha más mód nincs rá, akkor elő kell vennünk Ockham borotváját.

William Ockham szerzetes filozófus fogalmazta meg azt az elvet, hogy az amúgy egyenrangú elméletek között előnyben kell részesítenünk azt, amelyik egyszerűbb, abban az értelemben, hogy kevesebb hipotézist állít fel, kevesebb független létezőt, entitást használ a magyarázat során.

Legrövidebb megfogalmazása az elvnek ez: „Ne szaporítsuk feleslegesen a létezőket.”

A tudományos vita során, általában akkor veszik elő a vitapartnerek ezt az elvet, ha már kimerítették fegyvertáruk összes elemét, és a meggyőzésnek más módja nem maradt, mint ez az éles szerszám, mely kimetszi a túlburjánzott elméletet a többi közül. Ha jól használjuk, akkor a műveletek végén csak egy elmélet marad a porondon („Egy gyűrű, mind felett.” – idézhetnénk), egy olyan elmélet, amely megmagyarázza a kísérleti tényeket, ugyanakkor csak annyi feltételezéssel él, amennyivel feltétlenül szükséges.

Kevesen tudják azonban, hogy ez a borotva – ellentétben a megszokott borbélyszerszámmal – kétélű, így a használata veszélyes is lehet arra nézve, aki ezzel nincsen tisztában. Aki azonban jól ismeri, az tudja, hogy csak akkor érdemes elővenni, ha az ellenfelünkön tudunk vele vágást ejteni, viszont mélyen el kell rejteni akkor, ha fennáll a veszélye annak, hogy önmagunkat sebezzük meg vele. Miért mondom ezt? Mert számtalanszor látom, olvasom, tapasztalom, hogy végső érvként hányszor veszik elő Ockham borotváját egy vitában, majd hányszor feledkeznek meg róla ugyanazok egy másik vitában. Én úgy vélem, vagy minden esetben használnunk kell ezt az elvet, vagy pedig nem szabad használnunk egyáltalán.

Én személy szerint inkább a második változatra szavaznék, meg is mondom, hogy miért.

Akik Ockham borotváját használják vitapartnerük meggyőzésére, mindig úgy tesznek, mintha ez az elv nemcsak egy elv, egy konvenció lenne, hanem valamilyen természeti tény. Holott ez egyáltalában nem igaz. Ockham borotvájának semmiféle természettudományos, matematikai, logikai vagy filozófiai bizonyítása nincsen, és valószínűleg nem is lesz. Ez az elv csupán egy olyan reményt fejez ki, hogy a természet alapvetően egyszerű. Ez azonban lehet, hogy csak hiú, csalfa remény, és semmi köze a valósághoz. Senki sem tudja, miért kellene a természetnek egyszerűnek, vagy egy elmélet matematikai megfogalmazásának szépnek, esztétikusnak lennie. Pedig manapság a tudósok szinte rögeszme-szerűen ragaszkodnak az egyszerűség és a szépség elsődlegességéhez a fizikai elméletek megalkotása során. Ez a rögeszme vitte el őket arra az útra, amelyen a Mindenség Elméletét keresik már nagyon régóta. Vajon mi garantálná azt, hogy a Mindenség megérthető egyetlen egyenlet alapján?

De mielőtt eltérnénk tárgyunktól, és a Mindenség Elméletével kezdenénk foglalkozni (ez majd egy külön értekezés témája lesz), maradjunk csak Ockham kétélű borotvájánál.

Hol találkozhatunk vele leggyakrabban? A válasz egyszerű, az ateisták szokták elővenni Isten nemlétét bizonyítandó. Mivel Isten létezése logikai úton sem nem bizonyítható, sem nem cáfolható, az ateisták, hogy megpróbálják eltéríteni az Istenben hívőket a meggyőződésüktől, utolsó érvként veszik elő Ockham borotváját, mondván, Isten egy szükségtelen létező, a világ nélküle is megmagyarázható, Ockham borotvája tehát minden további nélkül Isten létének feltételezése ellen fordítható. Aztán megnyugodva hátradőlnek, és elégedetten dörzsölik a kezüket, gondolván, hogy most aztán tényleg elbántak ezzel a sok ostoba Istenhívővel.

Az ateisták, amikor ilyesmire használják Ockham borotváját, sok mindenről elfeledkeznek. Először is arról, hogy Istent valószínűleg a legkevésbé sem érdeklik az ateisták érvei, léte, vagy nem léte független minden emberi gondolattól, filozófiától vagy tudománytól. Másik tévedésük abból fakad, hogy amint már említettük korábban, úgy tekintenek Ockham borotvájára, mint hiteles tudományos tényre, olyan eszközre, mely minden esetben alkalmazható, és elfelejtik, hogy semmi sem bizonyítja a használhatóságát, és nincs olyan vizsgálat, amellyel eldönthető lenne, hogy mikor használható, és mikor nem. Ezért jobban tennék, ha nem vennék elő ezt a kétélű eszközt Isten létével vagy nemlétével kapcsolatban, ugyanis nagyon könnyen önmaguk ellen fordulhat ez a fémszerszám.

Mert ha egyszer az Isten létezésével kapcsolatos vitában elővehető, akkor bizony számos más olyan vitában is elő kell vennünk, amikor az ateisták nem kapnak Ockham borotvája után, pedig milyen sokszor kellene előrántaniuk. De ezekben az esetekben mélyen hallgatnak arról, hogy esetleg létezik egy ilyen eszköz, kínosan vigyázva arra, nehogy vitapartnerük keze ügyébe kerüljön.

Anthony fotója a Pexels oldaláról

Nézzünk néhány példát az olyan esetekre, amikor elő kellene venni Ockham borotváját, de ezt mégsem teszik meg, holott indokolt lenne:

  1. Sokvilág elmélet: ha valami rászorul Ockham borotvájának kíméletlen metszésére, akkor ez az elmélet az. A kvantummechanika egynémely problémájának magyarázatára feltételezni végtelen sok Világegyetem létét, oly módon, hogy minden egyes méréskor a Világegyetem végtelen sok példányra szakad, úgy, hogy ezekről a párhuzamos Univerzumokról elvileg sem tudhatunk meg semmit, ez valóban egy akkora ostobaság, amelynek radikális kimetszéséhez tényleg szükség lenne Ockham borotvájára. Mégis, azok, akik Istent felesleges létezőnek tekintik, képesek szó nélkül elfogadni a végtelenül sokszorozódó valóságot, úgy hogy a szemük se rebben.

  2. Szuperszimmetria: ezen elmélet szerint minden részecskének létezne egy szuper párja, ezeket a párokat eddig semmilyen kísérlettel sem tudták megtalálni, ez az elmélet is borotva után kiált.

  3. Húrelmélet, szuperhúr-elmélet, Brán-elmélet, M-elmélet és társai. Mind-mind borotvára érettek, Ockham nem tétovázna egy percig sem. A fenti elméletek mind a fizikai valóságot megmagyarázni kívánó elméletek, amelyek egyetlen „előnye”, hogy matematikai formájukban „szépek”, és vannak olyan fizikusok – nem kevesen -, akiknek ez bőven elég. Az, hogy pl. a húrok kísérleti észlelésére elvi lehetőség sincs, nem zavarja őket. Mint ahogy az sem okoz álmatlan éjszakákat nekik, ha a bűvészkalapból, 10, vagy akár 21 extra térdimenziót kell előhúzni, ezek létezésének kísérleti bizonyítására ugyancsak nem került még sor eddig, és nem is fog valószínűleg sohasem. De ez nem zavarja a fizikus elitet abban, hogy Ockham borotvájára fittyet hányva ezeket az elméleteket favorizálják, és erre költsék a dollármilliókat.

  4. Sötét anyag, sötét energia: kedvenceim, ugyancsak megérettek már egy alapos „szőrtelenítésre”, ehhez szintén csak Ockham borotváját kellene elővenni, és ahelyett, hogy a semmiből előhúznánk a sötét anyagot és a sötét energiát, – így magyarázva meg az Univerzum anyagának 95%-át olyasmivel, amit szintén nem észleltünk még közvetlenül kísérletekben – talán inkább felül kellene vizsgálnunk a gravitáció elméletét, azaz az általános relativitás-elméletet. Talán menne felesleges létezők előállítása nélkül is. Egyébként a sötét energiához hasonló felesleges létezők felvonultatása Nobel-díjat ér, látványosan bizonyítva, hogy a Nobel-díj bizottság tagjai vagy nem hallottak még Ockham borotvájáról, vagy elfelejtették időben elővenni.

  5. Féreglyukak: szintén kísérleti bizonyíték nélküli elméleti konstrukciók, gyakran bukkannak fel a Discovery Channel és a Discovery Science csatornákon. Minden egyes alkalommal úgy beszélnek róluk, mintha minden kétséget kizáróan létező entitásokról lenne szó, és nemcsak holmi fantázia-szüleményekről. Egyébként nem vagyok a fantázia alkotta dolgok ellensége, csak tudni kell őket megkülönböztetni a valóságtól. Akik a féreglyukak létezéséről, mint objektív valóságról beszélnek, azok nem ismerik Ockham borotváját, és a valóság és a fantázia elkülönítése terén sem állnak valami jól, illetve szemérmetlenül hazudnak.

  6. Inflációs elmélet: az Univerzum „simaságának”, a horizontproblémának egyfajta „megoldása”, mely szerint az Univerzum igen fiatal és igen piciny állapotában nagyon rövid idő alatt hihetetlen mértékű felfúvódáson esett át, és ezért tapasztalhatunk az Univerzum minden részében nagyon hasonló körülményeket, és azonos anyagsűrűséget. Ez a felfúvódás a fénysebességnél jóval nagyobb sebességgel történt, de ez persze nem zavarja a fizikusokat, a felmerülő ellentmondást egyszerűen elintézik azzal, hogy a felfúvódásra nem érvényes a speciális relativitás-elmélet sebességkorlátja. De Ockham borotvája akkor nyílik ki igazán, amikor megkérdezzük, mi az infláció hajtóereje, honnan van ez az erő, és miért tűnt el a felfúvódás egy bizonyos pontján, amikor is az Univerzum beállt a „normál” tágulási ütemre. Ha van valami, ami tényleg Ockham borotvájáért kiált, akkor az egy ilyen misztikus „hirtelen előtermek a semmiből, felfújom a Világegyetemet, majd eltűnök, ahogy jöttem” típusú erő, illetve kölcsönhatás.

Meglehetősen ellentmondásos tehát a helyzet, Ockham borotvájának használata egyelőre önkényes, hol előveszik, hol nem, a „cél szentesíti az eszközt” alapelvnek megfelelően. Sőt, egyre inkább úgy tűnik, ez utóbbi elv válik a tudomány vezérelvévé, míg Ockham borotvája megmarad az ateisták csodafegyverének a hit elleni hadjáratban, mondhatnám keresztes-hadjáratban, ha ebben az összefüggésben nem lenne kicsit ellentmondásos. Mivel azonban én nem vagyok ellene az ellentmondásoknak, maradjunk meg a mondatnak ennél a változatánál.

Nem tudom, mit szólna a fenti listához maga William Ockham, ha létezne időutazás, talán érdemes lenne őt is megkérdezni…

Nyíregyháza, 2012. november 19.-2012. december 16.


Discover more from szucsjanos.hu

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Írj véleményt