„Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” Az emberiség legnagyobb hatású könyve kezdődik ezekkel a szavakkal. A Föld kontinensein sokmilliárd ember hisz abban, hogy a világ létezése valóban így kezdődött. Én is közéjük tartozom, abban az értelemben, hogy a három alapvető keletkezés-probléma (a Világegyetem, az élet és az emberi én-tudat keletkezése) megoldására elégtelennek tartom a tudomány által nyújtott lehetőségeket, és hiszem, hogy ezek egy természetfölötti intelligencia – Isten – alkotó munkája nélkül nem jöhettek volna létre. És ha elolvassuk a Biblia teremtéstörténetét, mind a három alapvető keletkezés-probléma felbukkan abban, mind a Világegyetem, mind a földi élet, mind pedig az ember a Teremtő keze nyomát viseli magán, a Biblia leírása szerint.

Van egy másféle megközelítés, mégpedig a tudományé, amely bizonyítatlan, bizonyíthatatlan létezőket nem hajlandó elfogadni, és kitart azon álláspontja mellett, hogy minden jelenség megmagyarázható az anyagi világban uralkodó természeti törvények alapján, és semmiféle természetfölötti intelligencia feltételezése nem szükséges, csupán idő kérdése, hogy mindenre választ találjunk e nélkül is.

Az emberek túlnyomó többsége a két tábor valamelyikébe tartozik, és úgy gondolja, nincs és nem is lehet átjárás a két tábor között, és semmiféleképpen nem egyeztethető össze a kétféle szemléletmód. Én azonban sajátos helyzetben vagyok: személyes tapasztalataim a hit felé vezéreltek életem során, fizikus végzettségem ugyanakkor arra kötelez, hogy a tudományt se dobjam csak úgy el magamtól. Soha nem okozott bennem ez a kettősség semmiféle problémát, az álláspontom az volt, hogy ez a két világ valóban két különálló szemléletmód, a hit a holisztikus, irracionális jobb agyféltekének szól, míg a tudomány a racionális, analitikus balnak. A tudomány a tudat világa, a hit pedig inkább a tudatalattié. Szépen megférnek ezek egymás mellett.

Mostanában sokat vitatkoztam mind hívő, mind pedig ateista emberekkel, és rá kellett döbbennem, hogy a magyarázat, amit magamnak kitaláltam, nem áll biztos lábakon. Ezekben az emberekben ez a kétféle szemlélet nem képes együttműködni. Az ateisták képesek elfogadni végtelen számú Univerzum létezését, de nem képesek egyetlen Teremtő gondolatával megbarátkozni. A konzervatív hívők pedig oly mértékben szó szerint értelmezik a Szentírást, hogy a Teremtés napjait 24 órás földi napnak gondolják, ami szerintem képtelenség. Egyik táborban sem találtam a helyem, és nem tudom elfogadni egyik szélsőséget sem. Azt vettem észre magamon, hogy kiválóan meg tudom védeni a Biblia szó szerinti értelmezését is akár, de rá kellett jönnöm, hogy ez csak a vitában szerzett rutinomnak és leleményességemnek köszönhető, majd eljutottam oda, amikor egyszer csak rádöbbentem, nem tudom tovább védeni a Biblia szó szerinti értelmezését, mert már magam sem hiszek benne. Nem az Isten-hit rendült meg bennem, hanem végre őszinte voltam magammal szemben.

Ezután vettem egy olyan Bibliát, amely szövegmagyarázatokat is tartalmaz, és elkezdtem olvasni. Azt a szöveget, amelyet eddig hittel olvastam, most a hit mellett a racionális agyféltekémet is használva fogom végigolvasni. És megpróbálom a kétféle szemléletmódot olyan közel hozni egymáshoz, amennyire csak lehetséges.

Korábban a hit-tudomány kettősséget a hullám-részecske kettős természethez hasonlítottam, de már tudom, hogy ez nem jó hasonlat. A hullám-részecske kettősség is csak látszat, egy időben a kétféle viselkedés nem léphet fel, az energia mindig hullámként terjed, és mindig részecskeként viselkedik akkor, amikor energiaváltozás történik, hiszen egy energia-kvantumot csak egyetlen helyen és egyetlen időpontban adhat le, vagy vehet fel egy anyagi objektum. A tudomány-hit kettősség sem lehet ennyire feloldhatatlan, egyetlen világunk van, nincs hely két mereven elválasztott szemléletmódnak, ez a kettő egy és ugyanaz kell hogy legyen, ha az emberiség nem akarja a hátralévő történelmét a mostani tudathasadásos állapotában végigküzdeni, valamilyen olyan megoldást kell találnunk, amely mindkét tábornak megfelel. Tudom, hogy ez most elképzelhetetlennek tűnik, mégis próbálkoznunk kell.

Hát így született meg az „én Genezisem”, a Biblia teremtéstörténetének racionális olvasata.

1.

1. Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.
2. A föld pedig kietlen és puszta volt, és sötétség volt a mélység színén, és az Isten Lelke lebegett a vizek felett.
3. És monda Isten: Legyen világosság: és lett világosság.
4. És látta Isten, hogy jó a világosság; és elválasztotta Isten a világosságot a sötétségtől.
5. És nevezte Isten a világosságot nappalnak, és a sötétséget nevezte éjszakának: és lett este és lett reggel, első nap.

Az első nap az ellentétek szétválasztásáról szól: ég és föld, világosság és sötétség, nappal és éjszaka. Találunk a tudomány világában is hasonló szétválasztásra példát, a párkeltéskor például a negatív energiájú Dirac-tengerből kiválik egy részecske, a helyén pedig ott marad a részecske hiánya, az anti-részecske. Semleges töltésű energiából lesz tehát egy pozitív és egy negatív töltésű részecskénk, ha a részecske ismét eltűnik a Dirac-tengerben, eltűnik a „hiánya” is, az anti-részecske is megszűnik, energia marad a helyükön, két foton formájában. De ugyanígy szétválasztással tölthetjük fel statikus elektromossággal a pulóverünket, vagy csinálhatunk állandó mágnest egy vasdarabból. A szétválasztás tehát a teremtés természetes folyamata. Van azonban néhány probléma az első nappal kapcsolatban.

Mindjárt az egyik legalapvetőbb kérdés: miféle napról van itt szó, amikor a Nap még nem létezik, így a Föld tengelyforgásából, és a Nap fényéből előálló nappal és éjszaka sem létezik, tehát nem beszélhetünk még 24 órás földi napról semmilyen értelemben sem. Lehet, hogy a föld fogalma sem a Föld bolygót takarja, hanem anyagi világ értelemben értendő az éggel, mint szellemi világgal szembeállítva. Azaz az első nap az anyagi és a szellemi világ szétválasztásával indul, mondhatnám úgy is, hogy létrejön az anyag, és létrejön az információ, azaz a fizikai törvények. Ám ekkor az anyag még kaotikus, rendezetlen, ezt jelentheti, hogy „a föld pedig kietlen és puszta volt”.

Mi hiányzott nagyon ebből a világból? A fény, az energia. Isten ezt hozta létre következő lépésként, bár azonnal egy furcsa ellentmondást is felfedezhetünk az elbeszélésben. Ha ugyanis felkapcsolunk egy lámpát, és megvilágítunk vele egy tárgyat, a tárgy árnyékot vet, a sötétség tehát automatikus párjaként a fénynek megjelenik, a 4. vers mégis explicit szétválasztásról beszél, tehát nemcsak a fény teremtése történik meg, de a fény-sötétség szétválasztása is. És ami szintén furcsa, a fény-sötétség párossal egy időben a nappal-éjszaka, este-reggel párosok is létrejöttek. Olyannyira, hogy az este-reggel kettős annyira kiemelkedő szerepet kapott, hogy minden nap története ugyanazzal a fordulattal zárul, az este és a reggel tehát különleges fontossággal bír, annak ellenére, hogy a világító testek még nem léteznek, tehát mai értelemben vett este-reggel és 24 órás nap, még nincsen. A teremtés napjai tehát szerintem nem feleltethetőek meg a mostani 24 órás földi napoknak, sokkal inkább könyvjelző, elhatároló szerepük van, a Teremtés egyes fázisait választják el. De látni fogjuk később a hetedik napnál, hogy ez az értelmezés azért nem egészen kielégítő.

Van még egy lehetséges értelmezése a reggel-este ellentétpár különleges szerepének, és erre a közben jöttem rá, miközben ezt a szöveget írtam. Mert mi is a reggel-este fogalompár nagyon fontos tulajdonsága azon kívül, hogy ellentétei egymásnak? A ciklikusság, a periodicitás, hiszen a reggel és az este folyamatosan váltják egymást, és ez az első naptól így van, ez a ciklusság tehát annyira alapvetően fontos része a teremtett világnak, hogy már az első nap megjelenik, és minden egyes további napon keretbe foglalja a napok történéseit. Mi ez a valami, ami ciklikus, alapvető, és az égitestek jelenléte nélkül is képes a nappal és éjszaka váltakozását biztosítani? Ez nem más, mint maga az Idő. Tulajdonnévként használom, mert szeretném a fontosságát ezzel is kiemelni. A szöveg írása közben jöttem rá, hogy Isten az első napon teremtette meg az Időt. És miképpen másként lehetett volna ezt elmondani egy ókori embernek úgy, hogy meg is értse, mint éppen ezekkel a szavakkal: „és lett este, és lett reggel, első nap”. Nem 24 órás földi napról van itt tehát szó, hanem magának az Időnek a teremtéséről, amely keretet ad majd (a térrel együtt – „a föld pedig kietlen és puszta volt”) a teljes Teremtés további eseményeinek.

Az első nappal kapcsolatban még szeretnék egy érdekességet megemlíteni. A tudomány által a világ keletkezésének leírására jelenleg leginkább elfogadott elmélet, az Ősrobbanás elmélete beszél egy olyan fázisról, amikor az Univerzum hőmérséklete elérte azt az értéket, amikor a fotonok már szétcsatolódhattak a többi anyagtól, ekkor vált az Univerzum átlátszóvá, és a kozmikus háttérsugárzás is tulajdonképpen ekkor keletkezett, azok a fotonok akkor indultak útjukra, amiket most háttérsugárzásként detektálhatunk. Ez 300 000 évvel az Univerzum születése után történt. Amikor én először olvastam erről, arról az időszakról, amikor az Univerzum „átlátszóvá” vált, azonnal a Genezis jutott az eszembe: „Legyen világosság!”. Mi is lehetne ettől szebb párhuzam, vagy inkább összekötő kapocs tudomány és hit, ráció és költészet között? Talán egyszer eljutunk majd oda, hogy ezek a párhuzamok elfogadottak és igazolhatóak lesznek, és többé nem lesz szakadék a kétféle világszemlélet között.

Végül a legfontosabb felismerés, amire az első nap történéseit vizsgálva ráébredtem: föld, víz, fény, lélek. Akár a görög filozófusok négy alapeleme is lehetne, azzal a változtatással, hogy a fény a tűz, és a lélek a levegő a görögöknél, mindenesetre az élet alapelemei már az első napon rendelkezésre állnak, a lélek, Isten lelke, amely örökkévaló, már létezett az első napot megelőzően is, de a víz, föld és a fény mind-mind az első nap gyümölcsei. És ez valami nagyon fontosat mond nekünk, azt, hogy a Teremtő célja már az első napon is az élet, majd az ember megteremtése volt. Nem lett volna szükség arra, hogy a négy alapelem már mind jelen legyen, hacsak nem lett volna fontos mindegyikük a további teremtéshez. És ha csak egyetlen eredménye ennek az írásnak ez a felismerés, már nem volt haszontalan elgondolkodnom a Biblia első versein, talán nem minden csupán hiábavalóság, ahogy a Prédikátor mondja. Talán a nem egyszer homályosnak és tudománytalannak látszó sorok mögül egyszer csak előbukkannak Isten eredeti gondolatai. Talán nem is az a fontos, hogy 24 órás volt-e az első nap, vagy háromszázezer éves, hanem az, hogy Isten első számú gondolata a Teremtés során az élet megalkotása volt, azé az életé, melynek megmagyarázásához a tudomány eszközei olyannyira alkalmatlanok és elégtelenek.

A Biblia első szakasza arról biztosít bennünket, hogy Isten az Univerzumot értünk hozta létre, ha másért nem is, emiatt hinnünk kell benne, és bíznunk abban, hogy a Terve alapos és a munkája szeretettől vezérelt. Ha egy nehéz nap elmúltával nehéz a szívünk, adjon ez vigaszt: már az első nap értünk kezdődött és ért véget, nem véletlen melléktermékei vagyunk a teremtésnek, hanem bizony a célja és értelme.

6. És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválasztja a vizeket a vizektől.
7. Teremtette tehát Isten a mennyezetet, és elválasztotta a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lett.
8. És nevezte Isten a mennyezetet égnek: és lett este, és lett reggel, második nap.

A második nap, számomra valódi rejtély. Egyrészt ilyen kevés dolog nem történt a Teremtés egyetlen másik napján sem (az első hat napot tekintve), másrészt nem tudom, valójában mi is történt ezen a napon. Az elbeszélő csak annyit mond, hogy a mennyezet feletti és alatti vizek szétválasztásáról van szó. A szétválasztás tehát itt is szerepet kap, akárcsak az első napon, de valójában nem derül ki, mi is az a mennyezet, és miért kap ennek a teremtése egy egész napot. Csak azt tudjuk, hogy az ókori ember a feje felett látható kék égboltot szilárdnak gondolta, csak ebben az értelemben van létjogosultsága az e feletti vizekről, az esőről, és az ez alatti vizekről, a folyókról, tavakról, tengerekről beszélni. Ma már azonban minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy a mennyezet, az égbolt, nem szilárd, tehát az ég, mint megfogható valami, nem létezik.

Talán ezen a napon a földi időjárás teremtéséről van szó, de ebben azért nem bízhatunk, mert még nem tudjuk, a Föld a mai kék, gömbölyű formájában létezik-e már a második napon, az első napnál láttuk, hogy a „föld” jelentheti az anyagi világot is, nem feltétlenül a kék Föld bolygóra való utalás rejlik mögötte.

Ez a nap így továbbra is megfejtendő rejtély marad nekem, és bár a Nap, mint égitest még nem létezik, de legalább már víz van ahhoz, hogy a harmadik napon létrejöhessen a növényi élet. És ez a víz és ennek a körforgása mindenképpen a második naphoz köthető.

9. És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lett.
10. És nevezte Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket pedig tengernek nevezte. És látta Isten, hogy jó.
11. Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lett.
12. Hajtott tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, a melynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látta Isten, hogy jó.
13. És lett este és lett reggel, harmadik nap.

Ha a második napról azt mondtam, hogy túl kevés dolog történt aznap, és még ráadásul arról sem tudjuk pontosan, hogy mi is volt valójában, akkor a harmadik nap ennek pontosan az ellentéte. Nagyon sok dolog történt, és pontosan tudható az is, mi minden született meg ekkor: kontinensek és tengerek (lemez-tektonika, hogy a tudománynak is kedvezzek egy kicsit), és a Föld növényvilága. Ekkor a Föld már annyira kezd hasonlítani a mostani állapotára, hogy kénytelenek vagyunk feltételezni, ez már az a Föld nevű bolygó, amit ma is ismerünk. És mivel közben a szöveg sehol sem említi a Föld, mint bolygó teremtését, lassan megváltozik a véleményem az első nappal kapcsolatban: még fenntartom ugyan azt, hogy a „föld” inkább anyagi világot jelent az első napon, de a későbbi történések fényében úgy tűnik magát a Föld bolygót is jelenti. Ez viszont teljesen ellentétes a Föld kialakulásával kapcsolatos kozmogóniai elméletekkel, a Föld a Nap és a többi bolygó nélkül nem képzelhető el, és ami még nagyobb ellentmondás, a növényvilág a Nap nélkül egyszerűen pusztulásra van ítélve. És a Nap csak a negyedik napon születik majd meg.

A harmadik napon tehát már majdnem az Apollo-8 felvételéről ismerős Föld látványában lehetne részünk, csakhogy még nincsen Nap, Hold és csillagok sem. A Földet, amit már birtokba vett a növényvilág, az első napon teremtett világosság ragyogja be a Nap sárga fénye helyett, és a második napon születő mennyezet feletti vizek öntözik, de a fák már gyümölcsöt hoznak, már készül a világ az állatok, majd pedig az ember befogadására.

Gyönyörű, de egyben nagyon furcsa látványban lehetett volna részünk azon a napon, a Föld kék egével, fehér felhőivel és zöld növénytakarójával egyedül függött volna a semmiben, kozmikus környezetünk még teljes egészében hiányzott, ennek a megteremtése már a következő napra marad.

14. És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.
15. És legyenek világítókul az ég mennyezetén, hogy világítsanak a földre. És úgy lett.
16. Teremtette tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.
17. És helyezte Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre;
18. És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy jó.
19. És lett este és lett reggel, negyedik nap.

Újra egy tevékeny nap, a Nap, a Hold és a csillagok teremtése. Azaz, az Univerzum összes csillagászati objektumának a születése. Ha belegondolunk, ez nem kevés munka egyetlen napra, bár a szöveg viszonylag röviden beszél erről, és ez az első problémám ezzel a nappal kapcsolatban. A csillagok teremtését ennyivel intézi el a Biblia: „és a csillagokat”. Egy ókori ember számára ez talán elég lehetett, de egy mai ember szemével nézve ez gyötrelmesen kevés. Mai ismereteink szerint a csillagok galaxisokba, a galaxisok halmazokba, azok még nagyobb halmazokba tömörülnek, a legnagyobb ma ismert csillagászati formációk, a filamentek, hatalmas kozmikus szálak, falak, amelyek megszámlálhatatlan galaxis halmazt foglalnak magukba. Egy galaxis átlagosan százmilliárd csillagból áll, a megfigyelhető Univerzum körülbelül ugyanennyi galaxist tartalmaz, a csillagok száma tehát százmilliárdszor százmilliárd. Ha belegondolunk abba, hogy a megfigyelhető Univerzum minden pillanattal új galaxisokat hozhat látóterünkbe, ez a szám folyamatosan nő. Ennek a végtelen csillagvilágnak a létrejötte mindössze három szóval leírható a Biblia teremtéstörténetében. És ez még nem minden. Egyetlen szó sem esik arról, hogy vajon miért ilyen hatalmas ez az Univerzum. Ha végigolvassuk a teremtéstörténetet, teljesen világos, hogy az egész teremtés azért történik meg, hogy az ember végül helyet kapjon benne, tehát mondhatjuk, a teremtés célja mindvégig az ember létrehívása, a többi esemény csak azért szükséges, hogy az ember számára élhető környezet jöjjön létre addigra, mire az első emberpár megszületik. Na jó, de miért kell ehhez ekkora Univerzum. Ha sehol máshol nincs élet a Világegyetemben, márpedig a Biblia más bolygókon létező élet teremtéséről nem ír, akkor miért van szükség – mondjuk ki őszintén – ilyen mértékű pazarlásra? Miért kell ekkora színpad egy kis földi színdarab előadásához? Nem tudjuk.

De térjünk vissza a többi égitest teremtéséhez. Nem említi név szerint a Biblia, hogy a Napról és a Holdról van szó, erre csak következtetni tudunk, bár ez a következtetés sántít egy kicsit. A Nap uralkodik nappal, ez rendben van, hiszen akkor van nappal, amikor a Nap látható az égbolton. A Hold ezzel ellentétben nemcsak éjszaka látható az égbolton, de idejének felét a nappali égbolton tölti, még ha ez sok ember számára nem ismert tény, akkor is. Tény, hogy nappal éppen csak felfedezhető a Nap erős fénye mellett, éjszaka viszont tényleg ő az egyedüli uralkodó az égen, de ez nem változtat a tényen, hogy a Biblia szövege itt bizony ellentmondásos.

És hogy az ellentmondásosság még nagyobb legyen, Isten a két égitestre bízza, hogy uralkodjanak a nappalon és éjszakán, és hogy elválasszák a világosságot a sötétségtől. De hiszen ez az első napon már megtörtént! Akkor Isten szava volt az, ami a világosságot és a sötétséget különválasztotta, most viszont Isten két égitestet bíz meg ezzel a feladattal. Tulajdonképpen ekkor áll elő az a logikus helyzet, ami a tudományos tényeknek is megfelel, amikor is az égitestek fénye és a Föld forgása következményeként lép fel a nappalok és éjszakák váltakozása, és nem pedig valamilyen általunk fel nem fogható okból, mint azt az első nap esetében láthattuk.

Még valami, ami persze nagyon fontos: a világító testeknek más feladatot is ad Isten, ezek fogják kijelölni az ünnepeket, ezek fogják az idő múlását mérhetővé tenni. Itt már nemcsak a napokról, hanem esztendőkről is olvashatunk, tehát az idő kisebb-nagyobb egységeiről is szó esik. A Föld forgása jelöli ki a nap hosszát, a Hold adja a hónapot, míg a Föld Nap körüli keringése az év meghatározója. Az idő már nemcsak egy absztrakt valami, de az égitestek mozgásával mérhető fizikai valósággá vált.

20. És monda Isten: Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.
21. És teremtette Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemük szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látta Isten, hogy jó.
22. És megáldotta azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön.
23. És lett este és lett reggel, ötödik nap.

Az ötödik nap tulajdonképpen egy kiváló példa lehetne a többi nap számára: így kell elbeszélni egy nap történéseit. Tengeri állatok és madarak népesítik be a Föld vizeit és az eget, olyan állatok, akik utasítást kapnak arra, hogy sokasodjanak, és töltsék be azt a teret, amit Isten nekik adott. E nappal kapcsolatban semmilyen ellentmondást vagy fenntartást nem tudok megfogalmazni, és nemcsak azért mert a szöveg viszonylag rövid, hanem azért, mert ennek a napnak minden történése egyértelmű és érthető.

24. Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemük szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemük szerint. És úgy lett.
25. Teremtette tehát Isten a szárazföldi vadakat nemük szerint, a barmokat nemük szerint, és a földön csúszómászó mindenféle állatotokat nemük szerint. És látta Isten, hogy jó.
26. És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
27. Teremtette tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremtette őt: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket.
28. És megáldotta Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
29. És monda Isten: Íme, néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.
30. A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek van, a zöld füveket adom eledelül. És úgy lett.
31. És látta Isten, hogy minden a mit teremtett, íme, igen jó. És lett este és lett reggel, hatodik nap.

A hatodik nap a legfontosabb napja a Teremtésnek nekünk, földi embereknek, hiszen ez az a nap, amelytől fogva részei vagyunk az Univerzumnak. Egyben ez a legmozgalmasabb nap, a második nappal összehasonlítva látható igazán a napok közötti aránytalanság, egy mostanság élő projektszervező talán nem így osztotta volna el a teendőket a napok között, talán jobban ügyelne az egyenlőbb elosztásra, de persze semmilyen alapunk nincsen arra, hogy emiatt Isten munkáját bírálat tárgyává tegyük.

Mindenesetre az első két vers máris ellentmondásban van egymással: az elsőben Isten a földet utasítja arra, hogy az állatokat létrehozza, míg a második vers közvetlen teremtésről beszél. Ez valójában magyarázható azzal, hogy az Isten által teremtett föld általi teremtő tevékenység is, végső soron magának Istennek a teremtő munkája. De ettől még nem lesz érthetőbb az, hogy miért szerepel ugyanaz a momentum (az állatok teremtése) két versben is.

Ezután következünk mi, emberek. Amiért az egész Világegyetem létrejött, most megszületik az ember. Számomra a 26. vers a Genezis legrejtélyesebb mondata, meg is mondom miért. Először is itt van mindjárt a többes szám: „Teremtsünk embert…”. Mit jelenthet ez valójában? Egyszerűen Isten itt önmagát szólítja meg többes számban, mint ahogy írás közben az író is többes számot használ, amikor önmagáról beszél, ezzel önmaga jelentőségét csökkentve, vagy tényleg több Istenről van szó? Lehet, hogy ez a Szentháromság legkorábbi említése a Bibliában? Vagy Isten a teremtő munkájában részt vevő angyalokról beszél ebben a versben? Ez pontosan nem derül ki sem ebből a versből, sem a Genezis többi verséből sem, ez a többes szám megmarad rejtélynek, ki-ki választhat, a neki tetsző magyarázatot elfogadva.

Nem kevésbé rejtélyes a 26. vers folytatása sem: „…a mi képünkre és hasonlatosságunkra…”. Itt megint újra az a rejtélyes többes szám, aminek a pontos jelentését már az előbb sem tudtuk megállapítani, megtoldva egy még homályosabb határozóval: „…képünkre és hasonlatosságunkra…”. Ez a mondat lesz később az alapja az összes olyan ábrázolásnak, amely Istent, az Atyát, nagytekintélyű, ősz hajú, ősz szakállú idős emberként ábrázolja. Még az ateisták, a darwinisták is ebben a megjelenésében bírálják a vallásos hitet, szemünkre vetve, hogy hogyan hihetünk egy fehér szakállú teremtő Istenben. Elfelejtik, hogy Isten ilyen emberszerű ábrázolása végtelen leegyszerűsítése a 26. versnek, Isten, az Atya a teljes Bibliában sem jelenik meg sehol ilyen alakban.

De mégis, akkor mit jelent ez a vers pontosan? Ha mi Isten képére és hasonlatosságára teremtettünk, akkor Isten is hasonlít ránk? De vajon szüksége van Istennek két kézre, két lábra, tüdőre és szívre? Hajra, bőrre, csontokra? Nyilvánvalóan nem. Isten nem fizikai megjelenésében hasonlít ránk, emberekre, ennek semmilyen értelme nem lenne. A hasonlatosságunk egyetlen dologban áll, ez pedig a lélek. Ez az a valami, aminek a létezését a racionális tudomány nem ismeri el, de amit valójában nem lehet az anyagi valóságból, a természeti törvények segítségével származtatni. Ez az a valami, a lélek, ami az első napon Isten lelkeként lebegett a vizek felett, ez az a valami, ami már a Teremtés előtt létezett, ez Isten valósága, tulajdonsága, és ez az a lélek, amit a saját képére és hasonlatosságára elhelyezett minden emberben.

És ez még nem minden: „Isten képére teremtette őt: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket”. Egy újabb rejtély: a fentiek szerint, Istenben mindkét nem jelen van, vagy külön válva, vagy egységben. Ez számunkra felfoghatatlan, de a szöveg ezt mondja. Az, hogy Istent ősz férfiként ábrázolták később, az a férfiak uralta világnak köszönhető egyedül. Az, hogy a pápa nem lehet nő, hogy katolikus pap sem lehet nő, a Teremtés Könyvéből nem vezethető le, és nem is indokolható ezzel. Ellenkezőleg, minden ábrázolás és elképzelés, ami Istent férfiként ábrázolja, a 27. vers szerint hibás. Hogy miért szólítja mégis Jézus Istent „Atya”-ként, az e szerint a vers szerint nem érthető. Ha Isten a saját hasonlatosságára férfinak és nőnek teremtette az embert, akkor ő maga sem csak Atya, hanem egyben Anya is. Ez a kijelentés eretnek nézetnek hangozhat, és korábban, a középkorban valószínűleg máglyára küldtek volna érte, miután alaposan megkínoztak, és a kijelentésem visszavonására kényszerítettek volna. Mégis, ha komolyan vesszük azt, amit a 27. vers mond, akkor mi sem mondhatunk mást: Isten valódi egység, benne egyesül minden, amit a keleti filozófiák Yin és Yang néven ismernek. Férfivá és nővé teremtett bennünket, mert eképpen vagyunk hasonlatosak hozzá, de nem anyagi, testi értelemben (ennek újfent nem lenne semmi értelme), hanem lelki, spirituális módon.

A hatodik nap azzal zárul, hogy Isten megáldja a teremtményét, az embert, rábízza a föld minden egyéb teremtményét, egyben eledelül adva az ember és minden állat számára a növényeket. Nagyon fontos kiemelni, hogy itt még nincsen szó ragadozó állatokról, és húsevő emberről, minden állat és minden ember növényevő. A hús elfogyasztását Isten csak a vízözön után engedi meg az ember számára. Még egy fontos momentum: Isten az ember uralma alá helyezi az élővilágot. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ember gondatlan gazda módjára zsarnokként kell hogy uralkodjon az élőlényeken, ellenkezőleg, ha szándékosan, vagy gondatlanságában elpusztítja az élőlényeket, magának is pusztulnia kell, hiszen belőlük él ő maga is. Az ember tehát saját magának árt azzal, ha kizsákmányolja a reá bízott életet, bár az emberek túlnyomó többsége ezzel egyáltalában nincs tisztában. Ám mivel a Föld az élőhelyünk, és egyelőre úgy tűnik, esélyünk sincs arra, hogy más bolygókat benépesítsünk, egyetlen esélyünk a túlélésre, ha jó gazdaként, szívvel bánunk a bolygónkkal és annak minden élőlényével.

2.

1. És elkészült az ég és a föld, és azoknak minden serege.
2. Mikor pedig elvégezte Isten hetednapon az ő munkáját, a melyet alkotott, megpihent a hetedik napon minden munkája után, a melyet alkotott.
3. És megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt; mivelhogy azon pihent meg minden munkája után, melyet teremtve szerzett Isten.

Elérkeztünk hát az utolsó naphoz. Ha azt gondolnánk, hogy ez a nap egy közönséges pihenőnap, amivel semmilyen probléma nem lehet, nagyobbat nem is tévedhetnénk. Az első kérdés mindjárt szembeötlő, a hetedik nap, ami lezárása a Teremtésnek és az első hat nap munkálkodásának, egy új fejezetbe kerül, nem az első fejezet végén található, hanem a második fejezet elején. Ez persze lehet véletlen is, de lehet, hogy jelentősége van. Talán ez a nap nemcsak a vége valaminek, hanem a kezdete is valami újnak. Bár ez a nap nem a munkáról szól, hanem a pihenésről, mégis ez a kezdete Isten és az ember kapcsolatának, együttélésének. Ezen a napon már létezik az egész Univerzum, mindaz, amit ma láthatunk és érezhetünk magunk körül. Ez a nap tehát nekünk, embereknek az első olyan nap, amit egy kész, minden szükséges kellékkel ellátott világban tölthettünk. Számunkra ez a nap nem volt pihenő nap egyáltalán, az első nap volt, amelyen körülnézhettünk, szemrevételezhettük a környezetünket, először ittunk és ettünk, aludtunk ebben a világban. Így ami a Teremtőnek pihenés volt, nekünk valószínűleg egy zajos és eseményekkel teli nap lehetett, aminek a végén ki tudja milyen gondolatokkal hajtottuk álomra a fejünket.

Nagyon fontos feltennünk azt a kérdést, hogy vajon egy végtelen energiával rendelkező, végtelen képességekkel bíró Isten számára miért szükséges a pihenés? Nem tudjuk, mit csinált a Teremtés első napja előtt, mint ahogy azt sem tudjuk, a hetedik nap után mi történt. Az Ószövetség beszél néhány olyan esetről, amikor Isten közvetlenül teremt kapcsolatot az emberekkel, vagy éppen közvetlenül avatkozik bele a földi események menetébe, ezen kívül azonban nem tudjuk, hogy Isten más módon folyamatosan felügyeli-e a világot, vagy a törvények megteremtése után ez már nem feladata, és minden megy magától az előre megszabott módon. Ez utóbbi esetben Isten gyakorlatilag pihen a Teremtés hetedik, pihenőnapja után is, ezért nem teljesen világos, miért kellett külön megemlékezni a hetedik napi megpihenésről.

Talán nem is a megpihenés itt a legfontosabb elem, hanem az, hogy Isten megáldotta és megszentelte a világot. Talán a hetedik nap csupán anyagi, fizikai értelemben pihenés, spirituális szinten viszont egyáltalán nem az, hiszen ekkor történik a teremtett világ megszentelése és megáldása, e nélkül a Teremtés nem is lenne teljes. Itt ismeri el Isten a teremtett világot a saját művének – ezért a megszentelés -, és itt bocsátja útjára a teremtett létezőket – ezért az áldás. Nem a megpihenés tehát a kulcsa a hetedik napnak, hanem az anyagi és a spirituális világ összekapcsolása megszentelés és áldás útján. És ez a lényege az ember számára kötelezővé tett heti pihenőnapnak is. Nem arról van szó, hogy az ember ne tudná külön pihenőnap nélkül is végigdolgozni az életét, hanem arról, hogy minden hetedik napon meg kell újítania a kapcsolatát Istennel és a spirituális világgal, saját spirituális énjével. Ez a feltétele annak, hogy érezzük magunkban Isten teremtő erejét és közelségét, hogy amit a heti munka, életünk az anyagi világban kikoptatott belőlünk, azt a hetedik napon imádsággal, elmélkedéssel, megnyugvással újra építsük magunkban, hogy megújult spirituális energiával folytathassuk létezésünket az anyagi világban. Nekünk is meg kell szentelnünk és meg kell áldanunk minden hetedik napon az elvégzett és elvégzendő munkánkat, és újra és újra meg kell erősítenünk Istennel való kapcsolatunkat. Újra és újra helyet kell neki adnunk a szívünkben, erről szól tehát a Teremtés hetedik napja.

Egy kérdés maradt már csak: mennyi ideig tartott ez az utolsó nap? Ha korábban azt mondtuk, hogy a Teremtés napjai nem 24 órás földi napok voltak, akkor ezt az állításunkat a hetedik napot illetően módosíthatjuk is. Hiszen ekkorra már készen állt a Világegyetem ma ismert színpada, nem volt tehát semmi akadálya annak, hogy ez a nap tényleg egy földi nap legyen, és 24 óráig tartson. Amikor Mózes közvetítésével az emberiség megkapta a Tízparancsolatot, abban külön pontban szerepel a heti pihenőnap megtartása. A Teremtés hét napja, és az ember hetekhez kötődő időbeosztása ott fog majd összekapcsolódni. Ezért talán logikus azt feltételezni, hogy Isten úgy kötötte ki az ember számára a hetedik nap pihenőnapként történő megtartását, hogy ő maga is egyetlen földi napnyi időtartamig pihent meg. De persze erre semmi nem kényszerítette, az ő hetedik napja, a mi számunkra tűnhetett akár évmillióknak is.

Ez hát a Teremtés racionális változata. Néhány kérdést megválaszoltunk, a kérdések többsége azonban megválaszolatlan maradt, és talán az is marad az idők végezetéig.

Még egy személyes gondolat maradt hátra: egészen fiatal koromtól nagy élvezettel olvastam a fantasztikus irodalmat, amiben hemzsegnek az idegen világokat benépesítő élőlények, hol agresszívak, hol kedvesek, ez a fajta irodalom tág teret ad számukra. Hol van a földönkívüli élet a Bibliában? Bizony, hiányzik belőle teljességgel. Bár Isten egy óriási Univerzumot teremtett irdatlan mennyiségű csillaggal és bolygóval, de egyetlen másik bolygót sem népesített be állatokkal és emberekkel a Biblia szerint. És ez a kép teljesen megfelel a mai tudásunknak. Hiába kerestünk eddig földön kívüli életet, exobolygókat ugyan már találtunk, de sehol máshol nem bukkantunk az élet legcsekélyebb nyomára sem. Ebben az értelemben tehát a csillagászat, a biológia, az űrkutatás és a Biblia teljesen megegyező világot mutat, egy olyat, amelyben csak a Föld bír élettel.

Én őszintén remélem, hogy a valóság ennél gazdagabb, és hogy „odakint” élnek hozzánk hasonló élőlények, akik, ha egyszer találkozunk velük, talán mutatnak nekünk egy olyan Bibliát, amiben a Teremtés Könyvében a Föld nem marad testvérek nélkül.

Nyíregyháza, 2014. február 16.