Ha valaki, mint most én is, olyasmire szánja el magát, hogy szembenéz a fizika jelenleg megoldatlan kérdéseivel, jó, ha előre felkészül arra, hogy a küzdelem nem lesz egyszerű. A legnagyobb tudósok, sok évszázadon át birkóztak már ezekkel a problémákkal, nagyrészt kevés sikerrel. Mégis, a helyzet az, hogy mást nem tehetünk, mint hogy folyamatosan próbálkozunk egyre kitartóbban és egyre kreatívabban.

Sokan mondhatják erre, hogy kísérleti megalapozás nélkül vajmi kevés esélyünk lehet arra, hogy bármilyen megállapításra jussunk a legfontosabb problémákkal kapcsolatban, és manapság, amikor az LHC-re és más hasonló projektekre milliárdokat költenek (dollárban és euróban) komolyabb siker elérése nélkül, talán esztelenségnek tűnhet a házilagos fizika művelése.

Az igazság viszont az, hogy éppen az alapvető kérdések esetében nagyon jól működhet a filozófiai megközelítés mindenféle kísérlet nélkül, erre éppen a görög filozófusok szolgálhatnak a legmeglepőbb és legjobb példákkal. Zénón paradoxonjai a mai napig élő és eleven problémák, bár vannak megoldási javaslatok a porondon, de azért még nem nyugodhatunk meg egészen ezen a téren. A görög filozófusok pusztán a józan eszük segítségével megalkották az atomokból álló világ képét, rájöttek arra, hogy a Föld gömbölyű, és hihetetlen megállapításokat tettek például a végtelen idővel kapcsolatban. Megkonstruálták a geometria gyönyörű tudományát, és a számokkal kapcsolatban is alapvető eredményeket értek el. Mindezt úgy, hogy bármit is építettek volna ehhez. És bár a görög tudomány nyilván nem lehetett mindenben sikeres, de az alapvető problémákat, azokat, amikkel ma is küzdünk, már ők megfogalmazták.

A kérdések feltevéséhez, és a problémák felvázolásához tehát elegendő a puszta ész, és persze azok az észlelések, amiket mindennapinak is mondhatnánk. A legjobb ötletek éppen az olyan észrevételekből születnek meg, amelyek annyira egyszerűek, hogy az ember azon csodálkozik, hogy nem jutott ez senki más eszébe már sokkal korábban. Erre a legjobb példa Olbers esete, aki orvosként tekintett fel a csillagokra, és rájött arra, hogy az időben és térben végtelen statikus Világegyetem feltételezése összeütközésben van azzal a mindennapi tapasztalatunkkal, hogy az éjszakai égbolt sötét.

A végső kérdések megfogalmazásához így semmi másra nincs szükségünk, csak megfigyelésre és gondolkodásra. Más a helyzet a következtetések levonásával, és az elméletalkotással kapcsolatban. Mivel nem egyszerű problémákról van szó – ezért is neveztük ezeket a végső kérdéseknek -, azért, hogy a válaszok utáni kutatómunkát ne érezzük feleslegesnek, még akkor sem, ha semmire nem jutunk az égvilágon, első lépésként kénytelenek vagyunk egy pesszimista forgatókönyvet felvázolni. Ez nem menekülés, inkább afféle védelem a kudarcokkal szemben. A mai fizikának talán az is a baja, hogy nincs felkészülve a kudarcokra. Ha az elmélet nem talál kísérleti igazolásra, akkor úgy módosítják az elméletet, hogy a bizonyíthatóság vagy cáfolhatóság már túlérjen a technikai lehetőségeken. Így mindig megmarad a kibúvó, hogy csak a kísérleti lehetőségek korlátos volta miatt nem sikerült az elmélet igazolása. Ehhez általában elég néhány szabadon választható konstans alkalmas beállítása, esetleg valamilyen matematikai trükk bevetése is megengedhető a hibás elmélet megmentése érdekében.

Nagyon-nagyon fontos lenne, hogy a sikertelen elméletek megalkotóinak se kelljen szakmai karrierjük összeomlásától tartani, mert az állásuk védelmében így kénytelenek még az amúgy védhetetlen elképzeléseket is vég nélkül tákolni. Ha a fizika tele van az egyetemi állásukat, szakmai presztízsüket az őszinteségnél fontosabbnak tartó fizikusokkal, nem sok áttörés várható a továbbiakban sem. Szembe kell néznünk azzal a lehetőséggel, hogy korlátaink vannak. A korlát lehet maga a matematika, lehet maga az emberi gondolkodás, és lehet bonyolultsági korlátja is a megértésünknek. Lehetnek a kísérleteknek is abszolút fizikai korlátjai, például nem végezhetünk kísérleteket az abszolút nulla fokos hőmérsékleten, mert azt elérni lehetetlen. Nem végezhetünk az Univerzumon kívüli kísérleteket sem, így például nem tudjuk kívülről megmérni, hogy az Univerzum forog-e vagy sem. Ezek persze nyilvánvaló korlátok, de vannak kevésbé nyilvánvalóak is. Nem lehet például tudomásunk az „igazi” valóságról, el kell fogadnunk, hogy a valóság az, amit mi annak hiszünk. Nem lehet tudomásunk más ember szubjektív tapasztalatairól, csak közvetve, közvetlenül sohasem. Ezeken kívül rengeteg olyan korlát lehet, aminek még a megfogalmazása is korlátba ütközhet, nagyon nehéz például az önhivatkozó rendszerek megértése, megmagyarázása, a végső kérdések is tulajdonképpen önhivatkozó rendszerekről szólnak.

Tehát anélkül, hogy egyelőre bármin is gondolkodnánk, megfogalmazzuk a pesszimista alapelvet: a végső kérdések soha nem válaszolhatók meg, a fizikai, matematikai, logikai, gondolkodási korlátaink miatt. Próbálkozzunk akárhogy, akármeddig és akármivel, a végső elmélet sohasem lesz teljes és ellentmondásmentes (ahogy azt Gödel a matematikáról már bebizonyította). Mindig lesz megmagyarázhatatlan és megérthetetlen jelenség, észlelet, ami ki fog bújni a legravaszabb elmélet kötelékéből is.

Első lépésünk tehát ez legyen, fogadjuk el, hogy eleve bukásra vagyunk ítélve. Ez nem is olyan nehéz, bár elsőre sokaknak rendkívül furcsának tűnhet, én inkább úgy fogalmaznám meg, hogy ez csupán őszinte elfogadása annak, hogy emberek vagyunk, a mindenhatóság és a tökéletes bölcsesség nincs a birtokunkban, és nem is lesz. Ezen a talajon kell tehát állnunk, és innen szemlélve kell a világot úgy-ahogy felépítenünk a saját tudatunkban.

Mondhatná erre akár a kedves Olvasó azt is, hogy „miért nem állunk meg itt, és elégszünk meg ennyivel?”. Teljesen megalapozott a felvetés. Az igazság az, hogy tulajdonképpen az emberi élet kockázatmentesen, nyugodtan, sőt teljes boldogságban leélhető a nélkül is, hogy ezeknek a problémáknak bármelyikével is, akár csak egy percig foglalkoznánk. Egy zenész, egy festő egy földműves, még egy író is, de akár egy katona vagy acélöntő teljes, kiegyensúlyozott, tökéletesen boldog életet élhet a filozófia vagy a fizika akárcsak érintőleges közelsége nélkül is. Ez nagyon fontos, és szeretném, ha tényleg hangsúlyos lenne az a kijelentésem, hogy csak az foglalkozzon, sőt, csak annak szabad ilyen típusú problémákkal foglalkoznia, aki ezt az élete elhagyhatatlan részének érzi. Nekem például már hetedikes általános iskolás koromban jutottak eszembe olyasféle gondolatok, hogy talán az evolúció működhet a Világegyetemek küzdelme során is, vagy, hogy az idő tulajdonképpen onnan ered, hogy mindannyian fénysebességgel mozgunk egy térdimenzióban, és már akkoriban hihetetlen izgalmat éreztem az ilyen dolgokon való gondolkodás közben. Ma már tudom, hogy számomra a tudományos gondolkodás, a filozófia nagyobb élvezetet okoz, mint másnak az alkohol, vagy éppen a tudatmódosító szerek használata. Én talán ezért is nem iszom alkoholt, és nem vagyok rabja más szenvedélynek sem, számomra tökéletes teljes életet biztosít a világ dolgain való rágódás.

Így azt vallom, akinek öröme telik benne, az bátran üsse fel a Természet könyvét és kutakodjon benne, még akkor is, ha mint tudjuk, lehet, hogy eleve kudarcra vagyunk ítélve. Ahogy egy vakondok sem tud mit kezdeni a fölfelszín feletti színes világgal (erről egy novellát is írtam), lehet, hogy a mi sorsunk is ugyanez, és például az idő örökre megfejthetetlen és érthetetlen marad számunkra. De az, hogy gondolkodó emberek vagyunk – sőt még az is lehet, hogy a Világegyetem egyetlen tudattal rendelkező faja -, kötelezővé teszi számunkra, hogy megpróbáljuk a lehetetlent és szembenézzünk a nehéz kérdésekkel. Hátha közben segítőnk akad (erről egy másik novellám íródott: egy bolygó pusztulása során a véletlen megírja a létezés oly sokat keresett titkát, amit persze nem olvas senki). Ezek után azt hiszem készen állunk arra, hogy megfogalmazzuk az emberiség négy legnagyobb kérdését:

1. Mi az idő? Ez a kérdés különbözik a következő háromtól, amelyek közös ismérve, hogy mindhárom az előzmény nélküli következményre példa. Az idő viszont minden dolgok kerete, és egyben a legravaszabb, legmegfoghatatlanabb fogalom, amivel csak az ember találkozhat.
   
2. Hogyan keletkezett a Világegyetem?
   
3. Hogyan keletkezett az élet?
   
4. Hogyan tettünk szert tudatra?

A program tehát összeállt. Hogy mit tudunk kezdeni vele? Nos, a pesszimista alapelv értelmében lehet, hogy semmit. De a keresés során ettől még jól érezhetjük magunkat, és bukkanhatunk akár még kincsekre is…

2012. október 22.