Miért akarna bárki önvezető autót venni?
A legutóbb bekövetkezett halálos balesetekkel kapcsolatban már olyasmit olvasni, hogy valójában nem önvezetésről van szó, a vezetőnek mindig a kormányon kellene tartania a kezét, és a gyártó véleménye szerint minden balesetért a vezető a felelős. Most akkor tudok-e filmeket nézni, vagy éppen aludni vezetés közben, ahogy eddig hallottuk úton-útfélen ömlengeni az önvezetés híveit, vagy nem? Ha nem, akkor mi is az előnye az önvezetésnek? Semmi! Még ha az automatika hibázik, akkor is én vagyok a felelős? Ki az az eszetlen, aki ilyen feltételekkel vásárol autót. Az meg is érdemli, ha börtönben kell ülnie élete egy jelentős szakaszában a más ostobasága, vagy hibája miatt.
Mi az előnye az önvezető autónak? Csak egyetlen előnye lehetne, az, ha kevesebb baleset lenne az utakon, vagy egyáltalán nem lenne egy sem. Egyelőre nagyon messze vagyunk ettől, ha az önvezető autók által megtett kilométereket viszonyítjuk az okozott belesetek számához, akkor ez a statisztika lényegesen rosszabb, az emberek által vezetett autók által okozott balesetek statisztikájánál.
Lehetnek-e jobbak az önvezető autók? A statikus algoritmusok az ilyen összetett feladatok ellátására nem elegendőek. Ahhoz ugyanis, hogy ezek elfogadhatóan működjenek, az összes lehetséges forgalmi szituációt össze kellene gyűjteni, és az adott helyzetben követendő magatartást algoritmizálni. Ez lehetetlen feladat, maga az összegyűjtés is, az algoritmizálás is, és az így elkészült óriási program tárolása és futtatása is.
Mi marad? A dinamikus programozás, a tanulás. Ez több ok miatt sem lehet tökéletes:
1. Az embernél a tanulás a születéskor kezdődik, és nemcsak a közlekedési szituációkra terjed ki, hanem mindenre. Az önvezető autó, közlekedési szituációkat tanul azután, hogy kikerül a forgalomba. Óriási a különbség, ráadásul a tanulás minősége sem ugyanaz. Az ember a tanultak alapján modellezni tud, el tudja képzelni a jövőt, olyan szituációkban is képes előre látni, előre gondolkodni, amilyen helyzetekben korábban még nem volt. A játszótéren óvodásként kipróbált helyzeteket kamatoztatni tudja a járművezetés közben is, egy tanuló algoritmus erre nem képes.
2. Hogyan működik a tanulás? Az ember csinál valamit, eldönti, hogy a tette következménye jó-e vagy rossz, majd ennek megfelelően fog dönteni a következő hasonló helyzetben. Hogyan dönt egy autó arról, hogy amit éppen tett, az jó-e, vagy rossz. Mivel nincs erkölcsi érzéke, egy dolog minősítheti a tetteit, okozott-e kárt valamiben vagy okozott-e sérülést valakinek. Azaz, minden egyes esetben, amikor egy algoritmus okosodhat, valami lehet, hogy összetörik, vagy valaki éppen megsérül, vagy meghal. Az autó csak ebből tud tanulni! Hiányzik belőle az előrelátás, az elvonatkoztatás és az absztrakt gondolkodás képessége, ahogy hiányoznak belőle azok az erkölcsi szabályok is, amik körülbelül két-, három évesen egy gyermekben már kialakulnak.
3. A tanulásnak globálisnak kellene lennie, ha azt akarjuk, hogy hatékony legyen. Azaz, ha egy autó „rájött” valamilyen jó megoldásra, meg kellene osztania azt a többivel is. De mi van, ha két autó „véleménye” egy adott helyzetben eltér? És hogyan töltjük fel az egyes autókat egymás tapasztalataival? Az emberi járművezetők beszélgetnek, telefonálnak, Interneten is kommunikálnak egymással, megosztják a tapasztalataikat. Hogyan fogják ezt csinálni az önvezető autók?
És ami a legfontosabb oka szerintem az önvezető autók eljövendő kudarcának, az a felelősség kérdése. Ha egy önvezető autóban a járművezető a felelős, akkor senki sem fog ilyen autót venni. Ha pedig a gyártó a felelős, akkor senki sem fog ilyet gyártani. Ma még ez egyelőre nem probléma, egészen addig, amíg egy halálos balesetet szenvedő családja, vagy egy egész életére megnyomorított önvezető autó tulajdonos be nem perli a gyártót, és amíg a bíróság egy igazi komoly kártérítést meg nem ítél a gyártóval szemben. Csak addig lehet ezt a felelőtlen és gátlástalan kísérletezést folytatni. Akkor vagy betiltják az egész, embereken végzett kísérletet, vagy magától fog szépen kimúlni.
De hogy ne legyek teljesen minden önvezető technika ellenzője: a kötöttpályás járművek esetében van létjogosultsága bizonyos körülmények között az automata járműveknek, ahogy a repülésben is van lehetőség megfelelő körülmények között a robotpilóta használatának. Csakhogy ezekben az esetekben a megoldandó feladatok sokkal egyszerűbbek: egy vonat esetében a megfelelő sebesség tartása, és időben történő megállás, egy repülőnél a magasság, az irány és a sebesség tartása megadott ideig. Ezek sokkal-sokkal egyszerűbb feladatok egy gép számára, mint mondjuk balra nagyívben kikanyarodni egy forgalmas útra, miközben gyalogosok, kerékpárosok és állatok is keresztezhetik az utunkat, lehet köd, vagy hó, vagy eső, vagy lehet, hogy éppen akkor festik fel az útburkolati jeleket, vagy éppen egy rendőr irányítja a forgalmat, jól, vagy kevésbé jól. Ezek a körülmények összehasonlíthatatlanul nehezebb feladat elé állítanak egy automatát, mint a kötöttpályás esetben, vagy egy repülő robotpilótája esetében.
Amit pedig végképp nem értek: miért lenne jobb egy csomó önvezető, közveszélyes kamion az utakon, mint ugyanezek felpakolva egy hosszú vonat-szerelvényre, amit esetleg egy automata vezet? Az előbbit megengedhetetlennek tartom, az utóbbit kívánatosnak és megvalósíthatónak.
És amit végső összegzésképpen el szeretnék mondani: ahelyett, hogy az önvezetéssel kínlódunk, ami helyett van más megoldás, mégpedig a hagyományos emberi vezetés, inkább olyasmire kellene fordítani az emberiség energiáját és szellemi erőforrásait, amire egyelőre még nincs megoldás, nevezetesen az űrhajózásra. Előbb-utóbb nagyon-nagy szükségünk lesz rá, vagy egy aszteroida-, vagy üstökös ütközés elhárítása érdekében, vagy pedig azért mert el kell költöznünk innen, mert esetleg a Föld lakhatatlanná válik. Ilyen esetekre nemhogy alternatíváink nincsenek, de egyetlen valóban működő megoldással sem rendelkezünk.
Erre kellene összpontosítanunk, és nem az önvezetés hibás ideájára.
Nyíregyháza, 2019. május 28. – 2019. december 24.