Azt mondja egyszer a bagoly a borznak:

– Te borz, én sajnállak téged, olyan unalmas lehet ott a földön. Én repülhetek, de ha akarok, járhatok a földön is, nagyon érdekes életem van, míg neked csak a föld jutott.

– Amit te látsz bagoly, az csak a valóság egy vékony szelete. Én behunyom a szemem, és olyan helyeken járok, ahová te sohasem fogsz eljutni. Ha kell repülök, ha kell zuhanok, ha kell a vízen lebegek, vagy alámerülök, ha kell a csillagokat is meglátogatom.

– Ugyan már borz, te is tudod, hogy az csak képzelet, fantázia, illúzió. Semmi köze a valósághoz.

– Nekem ez még nem tűnt fel. Amikor legutóbb túl közel kerültem a Naphoz, éreztem a forróságot, nekem az volt a valóság.

– Csak áltatod magad, én tudom, hogy te csak egy unalmas életű borz vagy, míg én egy fenséges bagoly.

– A borz behunyta a szemét, és csak annyit mondott:

– Repüljünk el a szomszéd erdőbe! Te még el sem indultál, de én már ott vagyok.