Címkearchívumok: emlékezet

Hogyan működik az emlékezet?

Napló, , , ,

Kedvenc cukrászdámba tértem be éppen – itt lehet kapni mákos pozsonyi kiflit -, vettem is kettőt mindjárt. A háttérben zene szólt, volt már ilyen máskor is, de most felkaptam a fejem, ugyanis az „I Drove All Night” ment éppen, de nem az eredeti változatában. Mivel nagyon szeretem ezt a számot (párjával a „Time after Time”-mal együtt), mondtam is, amíg a kifliket csomagolták, hogy milyen szuper ez a szám, persze nem ebben az előadásban, sokkal jobb az eredeti.

És persze, amikor hozzá akartam tenni, hogy ki az eredeti előadó, nem jutott eszembe. Ilyen is volt már, tudom, hogy ha valamire emlékezni szeretnék, sohasem szabad arra koncentrálni, mert úgysem fog az eszembe jutni. És minél inkább próbálkozom, annál messzebb leszek a megoldástól.

Így aztán úgy jöttem el a cukrászdából, hogy zenei tudásommal és kiváló emlékezetemmel nem sikerült elkápráztatnom azt a személyt, akinek pedig egyébként annyira szerettem volna imponálni. Igen, ő csomagolta a pozsonyi kifliket.

Persze, hiába tudtam, hogy teljesen felesleges erőlködnöm, a kocsiban hazafelé végig az járt az eszemben, ki az, aki eredetileg énekelte ezt a számot. Csak abban voltam biztos, hogy a nevében van „t” betű, sőt, valószínűleg a keresztneve kezdődik ezzel a betűvel.

Sorolni kezdtem válogatás nélkül az énekesnőket és színészeket, Cameron Diaz-tól, Winona Ryder-ig, attól függetlenül, hogy volt-e a nevükben „t”, avagy sem. Hihetetlen mennyiségű nevet soroltam fel igen rövid idő alatt, de nem volt köztük az igazi, a keresett név. Közben többször is belebotlottam a „Trini Lopez” névbe. Fogalmam sem volt kiről van szó, azt sejtettem, hogy egy hölgy lehet az illető, de a képbe csak úgy illett bele, hogy a keresztneve – már ha a „Trini” keresztnév -, „t” betűvel kezdődött.

Alig vártam, hogy hazaérjek, ha egy évig kocsikáztam volna még így, a neveket sorolva, akkor sem találtam volna meg a megoldást, csak egyetlen módszer maradt, gyorsan bekapcsoltam a számítógépet, és a Total Commander-rel megnyitottam a „Music” mappát. Persze azonnal szinte kiverte a szememet: Cyndi Lauper! Meg is hallgattam a számot, és persze a „Time after Time”-ot is, és csak azután kezdtem el gondolkodni.

Az rendben van, hogy nem jutott eszembe, ez mindenkivel előfordul, de könyörgöm, még csak nem is „t”-vel kezdődik! Hát miért voltam ennyire biztos abban a „t” betűben, és miért szűrtem a neveket aszerint, hogy „t”-vel kezdődnek-e vagy sem?

Na és hogy kerül a képbe „Trini Lopez”?

Talán mostanra már az Olvasó is sejti, amire én akkor hirtelen rájöttem: „Cyndi Lauper” és „Trini Lopez” neve kísértetiesen hasonlít egymáshoz. Mind a kereszt-, mind pedig a vezetéknév két-két szótagból áll, és csak a magánhangzókat kiejtve, a kettő tökéletesen megegyezik: „i i o e”.

Ez létezik – gondoltam magamban -, hogy az agyamban magánhangzókra épülő hangzás alapján rendeződnek bugyrokba a nevek? És amikor emlékezni próbáltam a „Cyndi Lauper” névre, szinte azonnal ráakadtam a helyes bugyorra, amiben az „i i o e” típusú nevek voltak? És csak annyi volt a probléma, hogy ebből a csoportból éppen a „Trini Lopez” ugrott be elsőként? Ezek szerint nem a „t” betűre kellett volna koncentrálnom, hanem az „i i o e” hangzásra? Ha ez így van, akkor az agyam nem a szokásos szótár rendben tárolja a neveket, ekkor ugyanis működött volna a „t” alapú keresés.

Legközelebb megpróbálom újonnan szerzett tudásomat kamatoztatni, és ha egy névre kellene emlékeznem, akkor nem a kezdőbetűkre fogok koncentrálni, hanem a hangzásra, így talán rövidíthetek azon az úton, amit az emlékezetemben kotorászva kell megtennem, míg végre eszembe jut az oly annyira keresett név.

Amikor talán túlzott optimizmussal megpróbálunk mesterséges intelligenciát létrehozni, érdemes elgondolkodnunk azon, lehet, hogy az agyunk sokkal, de sokkal érdekesebb, bonyolultabb és fondorlatosabb technikákat alkalmaz, mint amit mi jelenleg a számítógép programozás alapelvein nevelkedve el tudunk képzelni. Talán olyan algoritmusok futnak az agyunk hardverén, amelyet nemhogy kitalálni, de megérteni sem fogunk soha.

A hangzás típusú tárolás talán csak egy a könnyen megérthető és felfogható technikák közül, lehet, hogy a képek, arcok tárolása is valami ehhez hasonló, csak éppen sokkal bonyolultabb módszerrel történik. Különben hogyan lehetnénk képesek egyetlen pillantást vetve egy arcra azonnal eldönteni, hogy ismerjük-e az illetőt, vagy sem.

És hogyan vagyunk képesek egyetlen gitárhangból azonnal ráismerni Mike Oldfield-ra?

És hogyan tudunk egy karikatúrát látva megismerni bárkit is? Amit látunk torz, és sokkal kevesebb információt tartalmaz, mint az eredeti arc, mégis a karikatúra készítője tudat alatt tud valamit a vizuális emlékezetről, tudja, hogy mik azok a vonások, amiket még akkor is felismerünk, ha óriási mértékben eltorzítva látjuk. A művész ismeri azoknak a bugyroknak a szerveződését, amikben az arcokat tároljuk, de persze ezt nem tudja elmondani, még kevésbé tudja algoritmussá alakítani.

Agyunk és emlékezetünk működése talán örökké megérthetetlen marad. Még ha találunk is a hangzáson alapuló tárolási eljáráshoz hasonló megoldásokat, amik alapján bizonyos funkciókat képesek lehetünk feltárni, soha ne feledjük el: minden, amit a saját agyunkról megtudunk, beépül az agyunkba, és csak még bonyolultabbá teszi azt.

Lehet, hogy minden, amit az agyunkról megtudunk, csak még nehezebbé teszi annak megértését?

Meglátjuk, de ne szaladjunk ennyire előre. Egyelőre használjuk újonnan szerzett képességünket, és ha legközelebb „Cyndi Lauper” neve nem jut az eszünkbe, ne a „t” betűnél keressük, hanem az „i i o e” címkéjű bugyorban.

(A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a dal szerzője Roy Orbison, amint az kiderült, miközben a neten kerestem a dal akkordjait és szövegét. Így a dal legelső előadója valószínűleg Roy Orbison, bár az ő előadásában én sohasem hallottam ezt a számot, így számomra továbbra is Cyndi Lauper számít eredeti előadónak. A lényegen ez nem változtat, de a Roy Orbison iránti tiszteletem megkívánja, hogy ezt a kiegészítést még ide tegyem.)

2012. december 23.

Emlékezet

Napló,

Nem emlékszem, hogy valaha is emlékezetkiesésem lett volna. Arra viszont emlékszem, hogy a múltkor emlékeztem valamire, de hogy mi volt az, arra már nem emlékszem. Néha emlékszem a jövőre is, de amikor bekövetkezik az esemény, amire egyszer már emlékeztem, akkor már nem emlékszem vissza arra, hogy erre már emlékeztem egyszer. Csak valami olyan érzésem van, hogy majd a jövőben fogok egyszer visszaemlékezni arra, hogy a mostani pillanatra már emlékeztem a múltban valamikor. Hogy ez mikor lesz a jövőben, arra most éppen nem emlékszem.

Tudom, hogy sok mindent meg kellene még tanulnom, de hogy ezek mik lennének, arról fogalmam sincs. Egy csomó mindent meg el kellene felejtenem, hogy újakat tudjak megtanulni, de hogy miket kellene elfelejtenem, azt elfelejtettem. Tehát fogalmam sincs, hogy mennyit tudok, és hogy mennyi mindenről felejtettem már el, hogy tudom. Azt is nehéz megmondani, hogy mikor felejtettem el azt, hogy miket kellene elfelejtenem. De mivel erre már nem emlékszem, valójában nem tudom, hogy ezeket most még tudom, vagy már egészen megfeledkeztem róluk, ebben az esetben tanulhatnék egy csomó mindent, ha nem felejtettem volna el, hogy mik lennének ezek.

Valójában csak egy dolgot kellene elfelejteni, azt, hogy milyen az, amikor valamit elfelejtek. Ekkor ugyanis automatikusan mindent tudnék, legalábbis úgy érezném, hogy amit megtanultam, azt tudom is, hiszen már nem tudnám mi az a felejtés. Viszont, ha előbb felejteném el a felejtést, mint hogy elfelejteném, akkor már sajnos nem tudnám soha többé elfelejteni, milyen is az a felejtés, hiszen már nem emlékeznék rá.

Gondoltam rá, hogy mindezeket le kellene írnom, mert eléggé érdekesek, de amikor elővettem a számítógépet, akkor láttam, hogy hiszen ezeket egyszer már leírtam, mert nagyon érdekeseknek találtam a gondolataimat, de sajnos elfelejtettem, hogy ezt már sikerült egyszer leírnom. De persze nem baj, hogy nem emlékeztem rá, hiszen a lényeg, hogy egyszer már leírtam, csak nem tudom, mikor.

Pedig milyen jó lett volna leírni, olyan jó gondolatok ezek, bár leírtam volna őket. Szerencsére persze le is írtam már egyszer, legalábbis, remélem, hogy én írtam le őket, más ki fért volna hozzá a számítógéphez, és persze a gondolataimhoz.

Mert így olvasva, olyan, mintha én írtam volna őket, de a tény, hogy nem emlékszem rá, mikor, elülteti a gyanút bennem, hogy ezek valaki más gondolatai. Csak éppen olyanok, mint az én gondolataim. Lehet, hogy az a másik elfelejtette, hogy leírta őket? Véletlenül másolta át a gépemre? Akkor viszont akár le is írhatnám a saját gondolataimat most, még frissiben, de felesleges, olvasva a más gondolatait, amik megegyeznek az enyémekkel, éppen olyan, mint leírni az enyémeket. Minek dolgozzak feleslegesen. Örüljek neki, hogy valaki már leírta a gondolataimat, így nekem már nem fáradnom vele. És főleg, ha ez a valaki én voltam, akkor az még jobb, bár erre most nem emlékszem pontosan, milyen is az az érzés, amikor valaki azt hiszi, hogy a gondolatait valaki más már leírta, holott most éppen ő maga írja, csak éppen nem emlékszik rá.

Furcsa, hogy a jelenre nem is emlékszem, csak amikor már múlt lesz belőle. Néha próbálom elkapni a pillanatot, amikor a jelenem átcsúszik a múltba, de szinte azonnal más lesz a jelenem, és amikor arra figyelek, hogy ebből hogyan lesz múlt, azonnal elfelejtem, hogy az előző jelen pillanatból hogyan lett múlt. Így mindig csak az aktuális jelen pillanat múlttá válására tudok emlékezni, de azt is hamar elfelejtem.

A múltkor olyan érzésem volt, hogy az a valami már megtörtént egyszer, aztán rájöttem, hogy persze, éppen akkor történt, amikor azt hittem, hogy már egyszer megtörtént, ami lényegében igaz, csak ezt akkor még nem tudtam.

Egyszer meg írni akartam az emlékezetről, érdekes gondolataim voltak erről, de a felejtés sajnos magával vitte őket, ki tudja, mikor fogok megint emlékezni rájuk, vagy mikor fognak újra az eszembe jutni azok a frappáns kis gondolatok, csak úgy, a nélkül, hogy emlékeznék arra, hogy ezeket egyszer már kitaláltam.

De végül is olyan mindegy, hiszen éppen most írom le őket, legalábbis úgy emlékszem…

2013. június 8.