A szemfényvesztő

Az előadó elérkezett mondandójának legfontosabb részéhez. Gondosan tisztára törölte a krétaporos képletekkel sűrűn teleírt táblát, lassan letette a szivacsot, mély lélegzetet vett, aztán szembe nézett a hallgatóságával.

- Ezért hát azt állítom, hogy Pitagorasz tétele nem egyéb, mint egy rendkívül ügyes, kifinomult módszerekkel dolgozó szemfényvesztő elképesztően hihető trükkje.

Az eddig csendben figyelő közönség csak lassan bolydult meg a váratlan kijelentés hallatán. Innen is, onnan is hitetlenséget tükröző kiáltások röppentek fel, ám a legtöbben a képtelenségnek tetsző mondat hallatán csak lassan jutottak igazi jelentésének tudatára.

Az előadó megvárta míg az eretnek gondolat által keltett hangzavar csillapodni kezdett, majd új ábrát rajzolt a táblára. Egyszerű derékszögű háromszög volt a szokásos jelölésekkel.

- A bűvészet története sokféle trükköt és módszert ismer a figyelem és éberség félrevezetésére, arra, hogy látszólag lehetetlen dolgokat valóságosnak, megtörténhetőnek láttasson a be nem avatottakkal.

- Ismerünk kártya trükköket, kockával, kendővel végrehajtott mutatványokat, vannak egyszerűbb és vannak igen komoly felkészültséget és ügyességet kívánó trükkök. Vannak olyan mutatványok, amelyek már valóban megközelítik a csoda határát is, de természetesen ezek sem többek ügyes szemfényvesztésnél.

- A legkiválóbb bűvészek és illuzionisták az életveszélytől sem riadnak vissza egy-egy trükk kivitelezésekor. Jégtömbbe fagyasztják magukat, vagy páncélszekrénybe zárva merülnek víz alá, hogy aztán mégis sértetlenül kerüljenek ki belőle. Megégetik magukat a máglyán, kardot nyelnek, tőröket szúrnak magukba és túlélik a mérges kígyók harapását is. Egyetlen cél vezérli őket, közönségük minél hitelesebb, minél teljesebb megdöbbentése, a meglepetések hálóját terítik kíváncsi nézőikre, elhalmozzák őket az őszinteség apró jeleivel, de a megfelelő pillanatban sohasem hibáznak. Könyörtelenül kihasználják a figyelem pillanatnyi lankadását, az éberség apró ellazulását, és áldozatuk már nem menekülhet.

- Ezen mutatványok egyike sem mérhető ahhoz az elképesztően kifinomult trükkhöz, amelyet Pitagorasz végzett az emberi agy végtelenül finom szövetével. Az első és mindezidáig az egyetlen szemfényvesztő volt, aki elvetette a kellékek, a kártya, a kötél, a nyulak, a galambok, a tőr, a bilincs szükségességét, és minden segédeszköz nélkül, csupán az emberi agyat felhasználva létrehozta az emberiség mindeddig legnagyobb hatású csalását.

A közönség végérvényesen elvesztette a türelmét, és az eddig a megfontoltság és udvariasság gátjai közé szorított hitetlenség fékevesztett tombolásban tört ki, magával ragadva a csupán kíváncsian figyelőket, a gondosan jegyzetelőket, az erre az alkalomra hívott újságírókat. A hallgatóság egyetlen tagja sem vonhatta ki magát a pánik mindent elsöprő áradatából.

Az előadó egy pillanatnyi szünetet tartott, majd a táblára mutatott, bekarikázta a kritikus pontot, és hangját megemelve folytatta a bizonyítást.

- Ez az a részlet, ahol Pitagorasz kihasználta az emberi agy egy hiányosan fejlődött tulajdonságát, és amivel elérte, hogy hosszú évezredeken át kiváló tudósok tízezreit, a gondolkodók millióit, az iskolába járók milliárdjait ejtette át, és elhitette az általa kimondott és róla elnevezett tétel igazát.

- Mégsem ítélhető el egészen, hiszen a legkiválóbb szemfényvesztő volt, éleslátásával messze megelőzte korát, és az őt követő nemzedékek tudósainak egyike sem érhetett még a nyomába sem. A gondolkodás fejlődése csak napjainkban ért el arra a szintre, ami a több ezer évvel ezelőtt élt Pitagoraszt jellemezte. Csak csodálkozhatunk azon, ahogy a tökéletesen kivitelezett trükk ilyen hosszú ideig ellenállt minden vele foglalkozó kutató elmének, és mind a mai napig szilárdan tartotta magát a ma már a világűrt ostromló emberi gondolkodás ellenében.

A hangzavar ebben a pillanatban oly mértékig fokozódott, hogy az előadó minden kísérlete arra, hogy befejezze előadását, kudarcot vallott.

Utolsó mondatait már senki sem hallotta.

- A következmények ebben a pillanatban még beláthatatlanok. Az emberiség életben maradása a kérdés...

 

Még aznap délután megkezdődött a világ gyors összeomlása. Az épületekkel kezdődött. Összedőlt minden felhőkarcoló, minden beton és tégla épület, de összeomlottak az apró, fából tákolt viskók is. Követték őket a karcsú hidak, felüljárók, tornyok. Megsemmisült minden, ami nyíltan, vagy burkolt formában, de felhasználta a tétel állítását.

Azon, hogy miképpen lehetséges az, hogy mindeddig álltak ezek az alkotások, már senkinek sem maradt ideje töprengeni. Menteni kellett a még menthető értékeket, menekülni a Tétel uralta mesterséges világból, messze a természet érintetlenül hagyott részeire, ahol még nem szennyezte a világot a Szemfényvesztő trükkje.

A hatalmas metropoliszokból semmi sem maradt. Beomlottak a földalatti vasutak alagútjai, a járművek minden különösebb ok nélkül gyűrött, összetört roncsokká változtak, mintha egy gigantikus szerencsétlenség részesei lettek volna. A városok helyén törmelékből, üvegből, kavicsból, porból és fémből álló kupacok emelkedtek.

Az emberiség minden korábbi alkotása egyszerre semmisült meg. A Tétel annyira behálózta addigi világunkat, hogy szinte alig akadt valami, ami sértetlenül kerülhetett ki a pusztulásból.

De már másnap, a távoli hegyek egy hűvös barlangjának mélyén, a nedvesen csillogó falon, egy maroknyi tudós keze nyomán új világ körvonalai kezdtek kibontakozni. Egy új világé, amelyben nem lesznek többé derékszögek, nem lesznek többé háromszögek, és nem lesznek soha többé szemfényvesztők sem.