Horoszkóp

A vakondok előmerészkedett biztonságos világából, hogy köszöntse az esőt. A cseppek frissek és csillogóak voltak, gömbölyűségüket a magasban formálták. A nap néhány sugarat küldött a felhőréseken át, a szivárvány íve átölelte a fiú szeme elé táruló világot. A lány ujjai egy alma fényes bőrén pihentek, a kígyó még nem szólt semmit, csenevész agya csak lassan tudott megbirkózni az elmondandókkal.

Egy barlang mélyén könyv hevert a hideg kőalapzaton. Nyitva volt, oldala csupa ismeretlen írásjellel tele.

A Szaturnusz jelet választott, a Vénusz éppen legtávolabb állt a Naptól, a Hold még nem döntött abban, hogy végleg itt maradjon-e. A Plútó messze járt, a kisbolygók is egészen összetartoztak. Innen nézve szép, kerek bolygót mutattak.

A könyv éppen látható lapját átfordította az esővel érkező és a barlangba is befújó szél. Ez az oldal üres volt.

A kígyó befejezte beszédének előkészületeit, és lassan a lány felé kúszott. A fiú fejét fölfelé fordította, az eső lassan csomókba rendezte a hajszálait, a cseppek végigcsurogtak az arcán. A mondatait nem lehetett érteni, pedig nagyon fontosak voltak.

 

Minden szó egy csillag, minden írásjel egy bolygó. A horoszkóp készen áll.