Ji Ching

Tegnap elolvastam ezt az ősi kínai jóskönyvet. Mostanában egyre jobban érdekel a Tao, nagyon sok igazságot és bölcsességet találok ezekben a tanokban, ezért érdekelt a "Ji Ching" is.

Nagyon különleges és érdekes olvasmány, kivált a magunkfajta nyugati gondolkodáson nevelkedettek számára. Hogy mégsem fogom jóslásra használni, annak több oka is van.

Első benyomásom az volt, hogy a hexagramok értelmezése, amellett hogy rendkívül szubjektív, valójában a pozitív jövendöléseknek kedvez, nem is kis mértékben. Durva közelítésként kb. három valóban negatív hexagramot találtam, a többi értelmezése így-vagy úgy, de mindig pozitív hangvételű volt, a "siker" szó igen gyakran előfordul az értelmezésekben.

Persze tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, egy több ezer éves jóslási technikát nem is lehet ilyen könnyelműen értékelni és megítélni. A könyvvel és a benne foglalt tapasztalattal és tudással szemben mindenképpen illik tisztelettel viseltetni.

De nem is ez az, amiről most beszélni szeretnék, hanem általában a jóslás, és az ezzel kapcsolatos logikai buktatók.

Mert mi is lehetne az első kérdés, amit egy jóskönyvnek, mondjuk a "Ji Ching"-nek vagy akármilyen más jóseszköznek feltehetünk? Az én furfangos észjárásom szerint ez nem lehet más, mint a következő:

"Beteljesednek-e a jóslataid?" (mivel személyes jós eszközről van szó, a tegező hangnem szerintem elfogadható)

Mit válaszolhat erre egy valóban megbízható jóskönyv? Nyilvánvalóan azt, hogy: "Igen."

Ez ennyire egyszerű? Nem.

Amikor ugyanis valaki feltesz egy kérdést a jóskönyvnek, hinnie kell a könyvben, ez előfeltétele a jóskönyv működésének. Ha tehát egy olyan kérdést teszek fel, ami magára a jóslatok megbízhatóságára vonatkozik, akkor máris hiányzik belőlem a hit, máskülönben eszembe sem jutna ilyen kérdést feltenni a könyvnek.

Ebben az esetben viszont a jóskönyvnek azt kell válaszolnia a kérdésemre, hogy "Nem, a jóslataim nem teljesednek be."

Tehát ha eleve megbízunk a könyvben, akkor ne tegyünk fel neki önhivatkozó kérdéseket, ha pedig nem bízunk meg benne kezdettől fogva, akkor egyáltalán ne is vegyük a kezünkbe.

Ha viszont nyitottak vagyunk, akkor bátran kérdezzünk tőle, de csak tiszta, egyenes kérdéseket, ne vezessük bele reflexív paradox helyzetekbe, mert abból úgysem jöhetnek ki használható válaszok. Aztán nézzük meg, hogy a jóslatok milyen arányban válnak be, és csak ez alapján döntsünk abban a kérdésben, hogy vajon megbízható-e a jóskönyv, vagy sem.

De vajon érdemes-e egyáltalán jóslással foglalkozni? Az én válaszom egyértelmű "nem". Ha a jóslat pozitív, semmit sem változtat a helyzeten, így nem nyerek vele semmit. Ha viszont negatív, óriási lehet a veszteségem, ugyanis időt veszítek a jóslattal. Ha ugyanis nem kérdeztem volna a jövőt, a negatív esemény bekövetkeztéig továbbra is élhettem volna boldogan az életemet, viszont ha előre tudomást szerzek a későbbi nehézségeimről, tragédiáról vagy bármi rosszról, akkor az addig hátralévő időm is úgy fog telni, mintha a negatív esemény már bekövetkezett volna. A legdrágábbat veszítem el tehát, az időt.

Ez van akkor, ha a jóslat igazat mond. Még rosszabb a helyzet, ha a jóslat hazudik. Egy negatív jóslat esetén ugyanis addig, amíg ki nem derül, hogy a jóslat félrevezetett, úgy fogok élni, mintha a rossz esemény már bekövetkezett volna. Pozitív jóslat esetén pedig villámcsapásként érhet majd a felismerés, hogy eddig hiába bíztam a gond nélküli jövőben, a jóslat becsapott, és a csapás sokkal nagyobbat fog ütni rajtam, mintha nem is kaptam volna előre semmilyen jóslatot.

Az egyetlen értelmes választás tehát az, ha tartózkodunk a jövendőmondás mindenféle formájától, hívő emberek esetében erre a Biblia is felhívja a figyelmet, sőt óva int attól, hogy ilyen módszerekhez folyamodjunk. Legyünk nyitottak mindenféle esemény bekövetkezésére, a jót fogadjuk örömmel, a rosszat viseljük türelemmel, de ne próbáljuk előre megtudni a jövőt. Tekintsünk a jövőre egy összecsatolódott kvantummechanikai egységként, amiben egyszerre van jelen a jó és a rossz, mint ahogy a fény is viselkedhet részecskeként és hullámként is, az ismeretlen jövő is egyszerre tartalmazza az összes lehetséges eseményt. A jövőbelátás tulajdonképpen egy kísérlet arra, hogy a jelenben befolyásoljuk úgy a jövőt, hogy ebből az összecsatolódott állapotból kiválasszon egy bekövetkezőt. Tehát a változás, ami kijelöli a bekövetkező eseményt, nem a neki megfelelő időben következik be, hanem előbb, ezzel viszont képes megváltoztatni azt a későbbi csatolt állapotot, amiből végül a bekövetkező esemény megszületne a neki rendelt időben.

Ne akarjuk tehát tudni a jövőt, de fogadjuk el, hogy akaratunktól függetlenül néha mégis beláthatunk a jelen pillanat utáni eseményekbe. Ez az előrelátás, megérzés, intuíció néha csak néhány perces, vagy másodperces időre nyitja meg a jövőt, ez bőven elég lehet arra, hogy elkerüljünk egy balesetet, az én életemben több ilyen megérzés is volt már, ami lehet, hogy az életemet mentette meg. És lehet olyan is, hogy az akaratlan jövőbelátás évekkel későbbi történésekbe enged bepillantanunk. Ezekben az esetekben viszont nem mi magunk törekszünk arra, hogy információt kapjunk a jövőről, hanem valamiért a világ igyekszik a tudomásunkra hozni valami fontosat.

Járjunk az Úton, éljünk a Tao szerint, de ne akarjuk tudni, mi vár a következő kanyar mögött, mert bármi legyen is az, a mi utunk része, és találkoznunk kell vele, ha végig akarunk menni az Úton.

2012. december 23.